Kásler Miklós kiemelte: a szeretetből levezethető, modern európai gyógyítás Krisztussal kezdődött, és lényege az együttérzés, az embertársakon való segíteni akarás. Ez a szemléletmód jellemezte a tradicionális magyar orvoslást és néhány évtizeddel ezelőttig a nyugat-európai orvoslást is – mondta, hozzátéve, hogy a nyugat-európai medicinában mára megjelent az „egészségügyi szolgáltatás fogalma”.
A miniszter elmondta: a Szent Ferenc kórház több mint 3 milliárd forintból újul meg és bővült 1600 négyzetméterrel.
A fejlesztés során családi orvosi rendelők jöttek létre, és bővítik a járóbeteg-szakrendelést és a fekvőbeteg-ellátást. Kitért arra: a Szent Ferenc kórház kardiovaszkuláris keringési betegeket ellátó központ „remek felszereltséggel és még kiválóbb szellemiséggel”.
Kásler Miklós hozzátette: a kormány 2018-ig 500 milliárd forint fölötti összegből korszerűsítette a vidéki egészségügyi intézményeket, a következő években pedig az Egészséges Budapest Program keretében további 700 milliárd forint jut Budapest és Pest megye egészségügyi fejlesztéseire. Ezek azonban csak eszközök, a lényeg, hogy „térjünk vissza a klasszikus keresztény orvos-beteg viszonyhoz, a bizalomhoz és az emberséghez” – fogalmazott miniszter.
A kórházkápolnát és a rendelőket Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek áldotta meg. Homíliájában a bíboros kiemelte: Jézus a kórházban is „otthon akar lenni”, hogy „reményt adjon és segítsen”. Személyes jelenlétével az eucharisztiában közel akar lenni a beteg emberekhez és mindazokhoz, akik az ő érdekükben fáradoznak.
A bíboros szólt arról, hogy az egyház a történelemben Jézus tanítása nevében nem forradalmakat robbantott ki, hanem az „emberek szívét alakította”. Ezért hozták létre Jézus és a keresztény szeretet nevében az első, betegeket és szegényeket gondozó intézményeket, amelyeket önzetlenül működtettek alapítóik.
Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a II. kerület polgármestere ismertette: a két új háziorvosi rendelő a leromlott állapotú Lotz Károly utcai épületből költözik a Széher úti kórházba. A kerületi lakosok számára így a háziorvosi rendelővel egy helyen elérhetővé válik a kórházi infrastruktúra, a laborvizsgálatok és a képalkotó diagnosztikai eszközök.