Bár az Európát összetartó legfontosabb malter a történelmileg is rendkívül jelentős kereszténydemokrácia, napjainkra mégis rendkívül mély válságba kerültek a keresztény értékek, elsősorban a kontinensünk nyugati felében – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Anthony Malcolm Daniels (képünkön) a Mathias Corvinus Collegium által szervezett Kereszténydemokrácia: Egy kiüresedő fogalom vagy a kulcs a túléléshez? című nemzetközi konferencia előtt múlt csütörtökön. A Theodore Dalrymple néven is publikáló brit író szerint még az erős katolikus hagyományokkal rendelkező Írországban is – ahol korábban rendkívüli módon tisztelték az egyházi személyeket – aktív ellenségesség tapasztalható a katolicizmus ellen, ami odáig fajult, hogy például Dublin utcáin a papok már nem szívesen mutatkoznak liturgikus öltözetben az őket érő megvető megjegyzések miatt.
– A kereszténység rendkívül erős társadalmi elutasítottsága Nyugat-Európában az ottani politikusokra is nagy nyomást helyez, így gyakran még akkor is titkolják vallásos mivoltukat, ha valójában hívők. A radikális szekularizmus miatt sajnos tabutéma lett a keresztény hagyományok fontosságáról és integratív erejéről beszélni. Ha valaki felveti, hogy az államnak ápolnia kellene a keresztény hagyományokat, rögtön úgy értelmezik, hogy az emberek személyes hitébe akarnak beavatkozni, holott egyáltalán nem erről van szó, hanem a kereszténység azon aspektusáról, amely kultúr- és eszmetörténeti szempontból formálta a civilizációnkat – fejtette ki a Manhattan Institute főmunkatársa. Hozzátette: Robert Schumann figyelmeztetése, hogy Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz is erre vonatkozott, s láthatjuk, hogy igaza volt, mivel a szekularizálódással egyre sekélyesedik a kultúránk. Példaként megemlítette: az idén tavasszal leégett párizsi Notre-Dame rekonstrukciójáról szólva komolyan felvetődött, hogy üvegházként kéne újjá építeni a katedrális tetőszerkezetét. Szavai szerint a hagyományos értékekből táplálkozó kultúra fenntartásának a nemzetállamok az utolsó bástyái, ezért is veszélyesnek nevezte az olyan túlzott egységesítő törekvéseket, amilyeneket az Európai Egyesült Államok gondolata is magában hordoz.