Károlyi és a bolsevizmus rontotta a békeföltételeket

A magyar delegáció 1920. január 5-én kelt útra az I. világháborút lezáró párizsi békekonferenciára, Neuillybe Apponyi Albert gróf vezetésével.

Budapest, 1947. július 6. Az emigrációból hazatért gróf Károlyi Mihály (1919. január 11. és 1919. március 21. között ideiglenes köztársasági elnök) 1947-ben, rózsadombi új otthonának erkélyén. MAFIRT: Rév Miklós Fotó: Rév Miklós Forrás: MTI/Rév Miklós

A magyar delegáció január 5-én kel útra a párizsi békekonferenciára, Neuillybe Apponyi Albert gróf vezetésével. A pályaudvari búcsúztatón Huszár Károly miniszterelnök azt mondja: „Az, ami mireánk vár, az nemcsak a magyarság sorsát fogja eldönteni, hanem az európai békének a tartósságát is fogja jelenteni. Egy igazságos béke az európai civilizációnak nyugalmát, békéjét, biztosságát fogja jelenteni, egy igazságtalan béke újabb öngyilkos kísérlete lesz Európa békéjének, egy újabb gyújtanyag Európa közepén, amely nemcsak minket, magyarokat sodorhat katasztrófa elé, de egész Euró­pát és még az eddiginél is nagyobb szerencsétlenséget hozhat a világra.” Apponyi válasza: „Azt mondom, hogy a nemzetnek sorsa nem ennél a békekötésnél fog eldőlni, bármi legyen annak eredménye, az életképességnek bármely föltételeitől fosszanak meg minket esetleg igazságtalan intézkedések, […] egytől nem foszthatnak meg minket: egy ezer éven át kipróbált törhetetlen akarattól az élethez.” A Pesti Napló tudósításának befejezése: „A vonat indulása előtt érkezett meg Horthy Miklós fővezér parancs­őrtisztje, aki a fővezér levelét adta át Apponyi Albertnek. […] A közönség levette a kalapját és a Himnuszt énekli, közben egy pillantás a lassan gördülő vonat után.” A Világ kérdése: „Vajon győz-e a győzők elhomályosult igazságérzetén a józan belátás, meglátják-e a sorsunk felett való döntés utolsó pillanataiban, hogy az életképtelenné csonkított Magyarország robbanó éket verne a világbékébe?”

Mindenütt tömegek várják a szerelvényt. „Olyan állomásokon is, ahol a vonat meg sem állt, nemzeti színű zászlók alatt kivonult a község apraja-nagyja. Az iskolás gyermekek, férfiak, asszonyok táblákat hoztak […]: »Éljen az ezeréves Magyarország! Erdély nem az oláhoké! A Bánát a miénk! Küzdünk a Felvidékért!«” A Népszava elemzése: „kénytelenek vagyunk mégis azt mondani, hogy a Neuillyben diktáló uraknak nem lesz igazuk. […] kiderült, hogy a párizsi urak sem jobbak a Deákné vásznánál, kiderült, hogy a wilsoni elvek: a hódítás és hadisarc nélkül való béke, a népek önrendelkezési jogának nagy elve és a sok egyéb hangzatos jelszó éppen csak jelszónak volt jó.”

Az idelátogató Franchet d’Esperey találkozik a magyar kormányfővel is. A lapok lehozzák: „a tábornok igazolta Huszár Károlynak több ízben kifejtett nézetét, hogy a magyar béke már igen kemény lesz. […] a tábornok őszintén megmondotta, hogy a Károlyi-féle forradalom és a bolsevizmus miatt lényegesen rosszabb békét kap az ország. […] Ha a magyarok elég fegyelmezettek lesznek és reális politikát csinálnak, akkor keleten mindig vezetőszerepet fognak játszani és nagy hivatás vár reájuk.”

Anatole France levelére akadémikusok, írók válaszolnak. A többek között Herczeg Ferenc MTA-alelnök által jegyzett válaszlevélben olvasható: „Fölvilágosítjuk önöket, hogy nem szocialistákat és forradalmárokat ítéltek halálra, hanem gonosztevőket és gyilkosokat, akikkel a Magyarországi Szociáldemokrata Párt is megtagadott minden közösséget.”

A Budapesti Hírlap az ügy hátterét is felfedi. „Anatole France jóhiszeműen lépett föl az elítélt kommunista vezérek érdekében, mert megtévesztette az alábbi távirat, melyet december 27-én kapott Ferdinand Busson, az emberi jogok ligájának elnöke, s mely december 28-án megjelent a párizsi Humanité hasábjain is. »Bécs. A múlt héten történt tizennégy kivégzés után a budapesti törvényszék ismét halálra ítélt öt ártatlan szocialistát, köztük Korvin Ottó buzgó és nemeslelkű forradalmárt. Kérjük a ligát, hogy azonnal tiltakozzék táviratban Huszár miniszterelnöknél, Apponyi grófnál, a békemisszió elnökénél és a budapesti francia misszió tagjainál. Rendkívül sürgős az ügy. A francia közvéleményt fel kell riasztani a fehérterror ellen. Bauer Ottó és Kunfi Zsigmond.«”

Fotó: MTI/Rév Miklós

A lap rámutat: „Bauerék és Kunfiék riadójának sikerült a békekonferenciát is közbelépésre bírni”. Az újságok átveszik a Brooklyn Eagle cikkét: „A legfőbb tanács tegnapi ülésének mulatságos epizódja volt, amidőn az ötös tanács két teljesen különböző intézkedést tett a bolsevikokkal szemben. Az ötös tanács ugyanis először elfogadta azt a javaslatot, hogy Gyenyikinnek fegyvereket küldjenek a bolsevikok leküzdésére, utána pedig utasítást küldött a budapesti szövetségközi katonai missziónak, hogy a bolsevikok ügyében lépjen közbe, és a budapesti fehérterror elől mentse meg a kommunistákat. Azok az emberek, akiknek érdekében az intervenció történt, Kun Béla híveinek utolsó maradványai. Az ötös tanács közbelépését azzal okolja meg, hogy az elítélt emberek egy része mérsékelt kommunista.”

Gárdonyi Géza verse a Pesti Hírlapban Az ötödik kard – Horthy vitézei­nek üdvözlése Egerben címmel tükrözi a magyarság elszántságát. „Mohi puszta, Mohács, Majtény, Világos: / négyszer tört el a kardja a magyarnak. / Négyszer kacagott rajta a Sátán, / mellére topva diadalmasan: – Voltál! / de Isten mindig a fejét rázta rá: új kardot nyújtott a szerencsétlennek. S a magyar talpra pattant. […] Isten hozott örök magyar-erő! Isten hozott ti sastollas vitézek! / Isten hozott ötödik fényes kardunk! / Áll még a vár omlott bástyáival / s áll fölötte magas fenségében / a kereszt is, áll diadalmasan. / tekintsetek reá bizodalommal. S érintsétek e vár romköveihez / kardotokat Horthy vitézei. / Dobó lelke az, mely megrezgeti.”