Panka felszolgálóként dolgozik a Nem Adom Fel kávézóban, a sudár lány értelmi fogyatékos. Az aprócska, csupa mosoly, Down-szindrómás Zsuzsi intézményi asszisztens a Szivárványország Napközi Otthonban. Patrícia mozgókép-animátorként végzett, most grafikusnak tanul. A légiesen karcsú lány súlyos hallássérült, csak a beépített hallókészülékének – úgynevezett cochlearis implantátumnak – köszönhetően tud tanulni, dolgozni. Ahogyan a hosszú, barna hajú Linda, aki jelenleg a Semmelweis Egyetem népegészségügyi ellenőr szak hallgatója. Több, ugyancsak fogyatékos társukkal együtt ők mindannyian kifutóra léptek a hét végén Kispesten, ahol első alkalommal rendezett divatbemutatót a Relatív Szépség projekt.
A szépség relatív, az emberség nem – a kezdeményezésüknek akár ez is lehetne a mottója, hiszen a céljuk nem más, mint hogy enyhítsenek a társadalmi előítéleteken és kitágítsák a szépségideál fogalmát. Sárosi Emőke ötletgazda és menedzser szerint a szépségipar és a fogyatékkal élők világa is egyfajta zárt világ, de ez nem törvényszerű: a címlapokról nem csak topmodellek nézhetnek ránk, és a fogyatékkal élők sem csak a világtól elrejtve élhetnek. Mint mondja, kezdeményezésükkel azt is hangsúlyozni szeretnék, hogy sem a munkaerőpiac, sem a modellvilág kapui nem csukódhatnak be a sérültek előtt.
A Relatív Szépség projekttel azonban nemcsak ezeket a zárt közösségeket szeretnék megnyitni, hanem a többségi társadalom szemét is felnyitni, hogy másképp nézzünk a fogyatékkal élőkre és másként gondolkodjunk róluk. A társadalmi érzékenyítés, a sztereotípiák lerombolása ugyanolyan fontos, mint lehetőséget adni a Down-szindrómásoknak, az autistáknak, az értelmi és/vagy testi fogyatékkal élőknek arra, hogy megtapasztalják, milyen érzés topmodellnek lenni.
Fotó: Kurucz Árpád
Az első sminkelést és címlapfotózást 2016 nyarán, a fogyatékkal élő vagy megváltozott munkaképességű emberek társadalmi integrációjával foglalkozó Salva Vita Alapítvány közreműködésével szervezték. A címlapfotókból készült plakátokat aztán kiállították a budaörsi PostArton, valamint a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Nem Adom Fel kávézóban és most Kispesten is három helyszínen, így a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum részeként működő, pszichiátriai nappali és közösségi ellátást biztosító, az országban egyedülálló és számos külföldi szakember számára mintaadó Forrásházban. A projekt szervezőinek munkáját minden alkalommal önkéntes sminkesek, fodrászok, fotósok segítik, ezúttal sem volt ez másként, a Forrásház klubszobáiban már kora délelőttől lázas készülődés folyt. Miután elkészültek a sminkek és a frizurák, a lányokról egyenként elkészültek a címlapfotók, amelyeket május elején állítanak majd ki a wekerlei kultúrházban. Jóllehet többségüknek a fotózás is új élmény volt, az öltözőben óráról órára fokozódó izgatottság igazából a program csúcspontjaként beharangozott nyilvános divatbemutatónak szólt, ahol a rokonokon és barátokon kívül javarészt idegenek töltötték meg a termet, szó szerint zsúfolásig. A feszültség azonban csak az első tapsig tartott, amitől ezek a bájosan tapasztalatlan modellek is viszonylag gyorsan feloldódtak, és amikor már második vagy harmadik alkalommal sétáltak végig a székekkel szegélyezett kifutón, még mosolyogni is képesek voltak. Sokat segítettek ebben a „beépített szépségek” is, azok a lányok, akik ugyancsak fogyatékkal élők, de a modellkedés már korábban megfertőzte őket, mint a Down-szindrómás Zsuzsit vagy Napsugár Annát. Anna siket és mozgássérült, ugyanakkor hihetetlenül színes és sokoldalú egyéniség: színész, dalszövegíró, fotóriporter, plus size modell, aki a maga teremtette jeltáncművészettel aktív részese is volt a bemutatónak. A lányok részben az ő ruhakölteményeit viselték, emellett azokat a kollekciókat mutatták be, amelyeket a Forrai Gimnázium és Művészeti Szakgimnázium tanulói álmodtak meg és készítettek el. Szépek voltak, a maguk nemében különlegesek, itt és most azonban senki sem a ruhákra figyelt. Sokkal inkább együtt izgult és örült ezekkel a bátor fiatal nőkkel, akik megtanultak együtt élni a fogyatékosságukkal, akiknek eszükben sincs a hajuk alá rejteni a hallókészülékeiket és a szobájuk mélyére önmagukat, és akik nem kérnek tőlünk sem mást, mint hogy fogadjuk el őket olyannak, amilyenek.
