időjárás 1°C Taksony 2022. november 29.
logo

A szépség relatív, az emberség nem

Haiman Éva
2020.02.17. 07:05
A szépség relatív, az emberség nem

A nagy külföldi divatházak némelyike időről időre komoly feltűnést kelt azzal, ha a kifutóján testi-szellemi fogyatékkal élő modellt szerepeltet, ám ez többnyire nem több ügyes reklámfogásnál. Az itthon néhány éve elindított Relatív Szépség projekt szervezői ezzel szemben hisznek abban, hogy alternatív divatbemutatókkal és címlapfotózásokkal csökkenthető a hátrányos helyzetű csoportokkal szembeni előítélet és kirekesztés.

Panka felszolgálóként dolgozik a Nem Adom Fel kávézóban, a sudár lány értelmi fogyatékos. Az aprócska, csupa mosoly, Down-szindrómás Zsuzsi intézményi asszisztens a Szivárványország Napközi Otthonban. Patrícia mozgókép-animátorként végzett, most grafikusnak tanul. A légiesen karcsú lány súlyos hallássérült, csak a beépített hallókészülékének – úgynevezett ­cochlearis implantátumnak – köszönhetően tud tanulni, dolgozni. Ahogyan a hosszú, barna hajú Linda, aki jelenleg a Semmelweis Egyetem népegészségügyi ellenőr szak hallgatója. Több, ugyancsak fogyatékos társukkal együtt ők mindannyian kifutóra léptek a hét végén Kispesten, ahol első alkalommal rendezett divatbemutatót a Relatív Szépség projekt.

A szépség relatív, az emberség nem – a kezdeményezésüknek akár ez is lehetne a mottója, hiszen a céljuk nem más, mint hogy enyhítsenek a társadalmi előítéleteken és kitágítsák a szépségideál fogalmát. Sárosi Emőke ötletgazda és menedzser szerint a szépségipar és a fogyatékkal élők világa is egyfajta zárt világ, de ez nem törvényszerű: a címlapokról nem csak topmodellek nézhetnek ránk, és a fogyatékkal élők sem csak a világtól elrejtve élhetnek. Mint mondja, kezdeményezésükkel azt is hangsúlyozni szeretnék, hogy sem a munkaerőpiac, sem a modellvilág kapui nem csukódhatnak be a sérültek előtt.

A Relatív Szépség projekttel azonban nemcsak ezeket a zárt közösségeket szeretnék megnyitni, hanem a többségi társadalom szemét is felnyitni, hogy másképp nézzünk a fogyatékkal élőkre és másként gondolkodjunk róluk. A társadalmi érzékenyítés, a sztereotípiák lerombolása ugyanolyan fontos, mint lehetőséget adni a Down-szindrómásoknak, az autistáknak, az értelmi és/vagy testi fogyatékkal élőknek arra, hogy megtapasztalják, milyen érzés topmodellnek lenni.

Különlegesek voltak a ruhaköltemények is, de ott és akkor nem erre figyelt a közönség
Fotó: Kurucz Árpád

Az első sminkelést és címlapfotózást 2016 nyarán, a fogyatékkal élő vagy megváltozott munkaképességű emberek társadalmi integrációjával foglalkozó Salva Vita Alapítvány közreműködésével szervezték. A címlapfotókból készült plakátokat aztán kiállították a budaörsi PostArton, valamint a megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Nem Adom Fel kávézóban és most Kispesten is három helyszínen, így a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum részeként működő, pszichiátriai nappali és közösségi ellátást biztosító, az országban egyedülálló és számos külföldi szakember számára mintaadó Forrásházban. A projekt szervezőinek munkáját minden alkalommal önkéntes sminkesek, fodrászok, fotósok segítik, ezúttal sem volt ez másként, a Forrásház klubszobáiban már kora délelőttől lázas készülődés folyt. Miután elkészültek a sminkek és a frizurák, a lányokról egyenként elkészültek a címlapfotók, amelyeket május elején állítanak majd ki a wekerlei kultúrházban. Jóllehet többségüknek a fotózás is új élmény volt, az öltözőben óráról órára fokozódó izgatottság igazából a program csúcspontjaként beharangozott nyilvános divatbemutatónak szólt, ahol a rokonokon és barátokon kívül javarészt idegenek töltötték meg a termet, szó szerint zsúfolásig. A feszültség azonban csak az első tapsig tartott, amitől ezek a bájosan tapasztalatlan modellek is viszonylag gyorsan feloldódtak, és amikor már második vagy harmadik alkalommal sétáltak végig a székekkel szegélyezett kifutón, még mosolyogni is képesek voltak. Sokat segítettek ebben a „beépített szépségek” is, azok a lányok, akik ugyancsak fogyatékkal élők, de a modellkedés már korábban megfertőzte őket, mint a Down-szindrómás Zsuzsit vagy Napsugár Annát. Anna siket és mozgássérült, ugyanakkor hihetetlenül színes és sokoldalú egyéniség: színész, dalszövegíró, fotóriporter, plus size modell, aki a maga teremtette jeltáncművészettel aktív részese is volt a bemutatónak. A lányok részben az ő ruhakölteményeit viselték, emellett azokat a kollekciókat mutatták be, amelyeket a Forrai Gimná­zium és Művészeti Szakgimnázium tanulói álmodtak meg és készítettek el. Szépek voltak, a maguk nemében különlegesek, itt és most azonban senki sem a ruhákra figyelt. Sokkal inkább együtt izgult és örült ezekkel a bátor fiatal nőkkel, akik megtanultak együtt élni a fogyatékosságukkal, akiknek eszükben sincs a hajuk alá rejteni a hallókészülékeiket és a szobájuk mélyére önmagukat, és akik nem kérnek tőlünk sem mást, mint hogy fogadjuk el őket olyannak, amilyenek.

Ez pedig az ilyen és hasonló kezdeményezések ellenére sem egyszerű, amire szomorú bizonyság, hogy a Forrásházba járó többtucatnyi mentális beteg közül senki sem vállalta a fellépést. Sárkány-Balogh Csilla szakmai vezető azt mondja, ennek az az alapvető oka, hogy míg a testi-szellemi fogyatékkal élők problémái iránt a korábbinál érzékenyebbé vált a többségi társadalom, a pszichés problémával küzdőket a mai napig megbélyegzik. Ők ma még legfeljebb csak a nézőtérig merészkedtek el, ám a szakember szerint már ezzel is komoly lépést tettek a vágyott rivaldafény, de még inkább afelé, hogy ők is képesek legyenek magukra szégyenérzet nélkül tekinteni.

Fotók: Kurucz Árpád

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.