Gyurcsány újra uralomra tör

Az MSZP elnöke, Tóth Bertalan hiába kelt ki amiatt, hogy két szocialista polgármester is átigazolt a DK-hoz, Gyurcsány Ferencék, sőt az MSZP egykori elnöke, Kovács László is arról beszélt: a folyamatnak várhatóan nincs vége. Kovács hozzátette, valaki szeretné, ha a két párt egyesülne, ami szerinte javítaná az esélyeiket.

Bákonyi Ádám-Baranyai Gábor
2020. 02. 22. 7:05
SZABÓ Tímea; TÓTH Bertalan; GYURCSÁNY Ferenc; GURMAI Zita; KUNHALMI Ágnes; KERESZTES László Lóránt; BANGÓNÉ BORBÉLY Ildikó; HADHÁZY Ákos
A szövetségbe forrt ellenzék vezérei. A múltban már jól bevált szalámitaktika 2020-ban is működőképesnek tűnik Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Barkóczi Balázs hangsúlyozta: tavaly október óta egyre növekszik a DK tábora, aminek szerinte az lehet az oka, hogy a párt politizálási stílusa, növekedési potenciálja és az, hogy következetesen képviselnek egy politikát, az mindenki számára szimpatikus, illetve vonzó. Mindeközben Gyurcsány Ferenc krokodilkönnyeket hullatva közösségi oldalán arról írt, hogy „a két volt MSZP-s kerületi polgármester átlépése után ezek valószínűleg nem könnyű napok az MSZP számára”.

A DK elnöke hangoztatta, hogy „most az önkény ellen harcolunk. Viták közepette is azt gondolom, hogy az ellenzéket hazafiak alkotják és vezetik. Igaz ez az MSZP elnökére is”. Gyurcsány végül bejelentette azt is, hogy online konzultációt indít az ellenzéki összefogásról. „Azt már tudjuk, hogy valamilyen módon együtt kell működni mindenkinek, aki a Fidesszel szemben áll. Na de hogyan?

Ezt kellene megbeszéljük, mert ez nem a pártok ügye, hanem a közös ügyünk” – közölte.

– Előfordulhat, hogy folytatódik az áramlás a DK felé, ahová engem is hívtak, de nem lépek ki az MSZP-ből – jelentette ki az Origónak Kovács László. Az MSZP korábbi elnöke a portálnak arról is beszélt: lehet, hogy valaki szeretné, ha a két párt egyesülne, ami mellett szerinte is szólnak indokok, hiszen a két pártnak együtt sokkal nagyobb esélye van, közös listával és közös jelöltekkel.

Bár Kovács hangoztatta, hogy nagyon szeretné, ha az MSZP nem gyengülne tovább és a DK-val továbbra is megmaradna a stabil szövetség, megerősítette: a két pártnak külön-külön kell eldönteni, hogy egyesülnek-e vagy nem.

Szocialista elnökségi forrásaink egyébként bírálták azt is, hogy Karácsony Gergely főpolgármester előválasztási vetélytársa, Kálmán Olga fővárosi főtanácsadói fizetéséből a DK pártépítését finanszírozza.

A szövetségbe forrt ellenzék vezérei. A múltban már jól bevált szalámitaktika 2020-ban is működőképesnek tűnik
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A volt tévés műsorvezető, annak ellenére, hogy kulturális ügyekben havi bruttó egymillió forint alapbérért ad tanácsot párttársának, Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettesnek, most – a néhai Hankiss Elemér 90-es évekbeli mozgalmának nevét kölcsönvéve – „Találjuk ki Magyarországot!” szlogennel országjárásba kezdett.

Kálmán Olga egykori munkahelyén, az ATV Egyenes beszéd című műsorában ráadásul bejelentette azt is, hogy szeretne a DK elnökségébe kerülni a párt március 1-jei tisztújító kongresszusán. Az ellenzéki belháborúról Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc a baloldal vezére, ő diktál, és remekül alkalmazza az oszd meg és uralkodj politikáját, amivel az MSZP-t szépen le fogja szalámizni.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.