Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese kiemelte, hogy nem korrekt, hogy nem preferálja a kormány az EU-s nemzetközi intézkedéseket és mégis a közös fellépés hiányát kritizálják. A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény kapcsán kiemelte: az EU-ban nincs még egy ilyen ország, ahol a kormány időben korlátlan felhatalmazást kapott volna.
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese köszönetet mondott a külföldi missziókban szolgáló magyar katonák munkájáért. – Azt kérem, hogy kísérjék szoros figyelemmel a missziókban szolgálók egészségét – mondta a képviselőnő. Vadai szerint a külügyminisztérium korábbi jelentéseiben rendszeresen szerepelt, hogy az EU milyen segítséget nyújtott a repatriálásban – reagált Szijjártó szavaira Vadai Ágnes.
A Fidesz részéről Németh Zsolt, frakcióvezető-helyettes reagált a miniszter szavaira, aki azzal kezdte beszédét, hogy köszönetet mondott a különböző missziókban szolgáló magyar katonáknak. A képviselő egyetértett a miniszterrel: az EU gyengén teljesített a repatriálások segítésében. Németh felidézte Josep Borrellnek, az Európai Parlament korábbi elnökének a napokban elmondott szavait:
a jogállamisági vitákat a járvány utánra kell halasztani.
Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője arról kérdezte a Szijjártó Pétert, hogy miért szállított Magyarország nagy számú védőfelszerelést Észak-Macedóniába. Magyarázatot kért arra is, hogy miért ragaszkodik a kormány a Budapest-Belgrád vasútvonal felépítéséhez a járvány közepén. Kifogásolta, hogy a román kormány nem nyújt magyar nyelvű tájékoztatást a romániai magyaroknak, a kisebbségi online oktatás feltételeit sem teremtették meg.
Az MSZP részéről Mesterházy Attila reagált Szijjártó szavaira, aki parlamenti képviselősége mellett a NATO parlamenti közgyűlésének elnöke. Mesterházy szerint Szijjártó felszólalását mindössze az indokolta, hogy cáfolja a nemzetközi szintű kritikákat. Mesterházy szerint a vírus elleni harcot a legjobban nemzetközi szinten lehet felvenni, nem pedig nemzeti szinten.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!