Az Országgyűlés tegnapi ünnepi ülésén a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma felhívására megkezdődött a nemzeti önazonosság védelméről szóló, 12 pontos politikai nyilatkozat vitája.
A nemzeti önazonosságról szóló politikai nyilatkozat tényként kezeli, hogy az első világháború után az ezer esztendeje szülőföldjén élő magyarságot megfosztották nemzeti önrendelkezési jogának gyakorlásától, és összesen több mint hárommillió magyar szülőföldjével együtt más államok fennhatósága alá került. Statisztikai tény, hogy 1920 és 2011 között a szomszédos országokba került magyarság száma 3 278 000 főről 2 090 000 főre csökkent – áll a szövegben, amely szerint a XX. századi megpróbáltatások ellenére a külhoni magyarság megőrizte nemzeti önazonosságát, a Kárpát-medencében a magyarság ma is relatív nemzeti többséget alkot, valamint a magyar nyelvet beszélik a legtöbben.
A nyilatkozat kitér rá, hogy a száz éve a szomszédos államokban élő magyarok úgy maradtak hűségesek szülőföldjükhöz és a magyar nemzethez, hogy közben lojális és értékteremtő polgáraivá váltak azon országoknak, amelyekben élnek. A Kárpát-medencében élő külhoni magyarság mindvégig alkotmányos eszközökkel, békésen küzdött a jogaiért, pedig egyes országok hatóságai gyakran tudatosan megfélemlítik, megalázzák a külhoni magyarokat, jogaikat csorbítják, és azok érvényesülését meghiúsítják.
A nyilatkozat kimondja: a nemzeti sokszínűség nem veszélyforrást, hanem erőforrást jelenthet Európa számára, ha az államok elismerik a nemzeti önazonossághoz való jogot alapvető emberi jogként, és biztosítják azt a nemzeti kisebbségeknek.
Kelet-Közép-Európában nem az államhatárok, hanem az államok politikájának megváltoztatásával, a nemzeti önazonossághoz való jogot biztosítva lehet növelni a szülőföld megtartó erejét – szerepel a dokumentumban, amely szerint a biztonság, a stabilitás és jólét biztosítékát az jelentheti, ha valamennyi állam minden polgárának lehetővé teszi, hogy elődeik anyanyelvét, kultúráját és szülőföldjük otthonosságát megörökölhessék és továbbadhassák utódaiknak.