
Fotó: Teknős Miklós
Megvolt a szándék
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói hétfő éjjel elfoglalták az egyetemet, értesülések szerint mintegy kétszázötvenen táboroztak le az SZFE Vas utcai épületében. A campus elfoglalása az után történt, hogy az egyetemisták utcabált és tüntetést szerveztek az intézmény elé hétfő estére. Szurdi Panni, az intézmény hallgatója az ATV Start című műsorában közölte, hogy a „diákok döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be, és kiket tartanának távol az intézménytől”.
Kedden délután az egyetem diákjai az SZFE épülete előtt sajtótájékoztatót tartottak, amelynek elején megismételték, hogy az egyetemet hétfő éjfélkor elfoglalták, ezzel elkezdve a „közös gondolkodást” az intézmény jövőjéről.
A hallgatók többek között garantált autonómiát követelnek az egyetemnek, valamint lemondásra szólítják fel a jelenlegi kuratóriumot.
A tájékoztatón elhangzott: a hallgatók elutasítják az SZFE modellváltásáról szóló törvényt a jelenlegi formájában, akárcsak a kuratórium és a felügyelőbizottság tagjait és kinevezésük módját. Elutasítják az új fenntartó által elfogadott alapdokumentumokat, és elutasítanak „bármilyen, önkényesen kinevezett új vezetőséget”.
Vidnyánszky Attila lapunk megkeresésére válaszolva elmondta, sajnálatosnak tartja, és nem örül annak, hogy lemondott az egyetem vezetősége. Mint mondta, benne különösképpen megvolt a szándék az együttes gondolkodásra, azonban múlt csütörtökön az egyetem képviselői nem jöttek el a minisztériumba, a diákok képviselői meg sem indokolták távolmaradásukat, az egyetem rektora pedig egyéb elfoglaltságára hivatkozott.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!