A Jobbik elnökéről annyit tudni, hogy tavaly óta nulláról 4,1 millió forintra növelte a készpénzállományát, miközben a tavalyi tízmillió forintos hiteltartozása kilencre apadt. Emellett továbbra is ötvenszázalékos tulajdonos egy miskolci lakásban.
A leginkább eladósodott politikusok között említhető a Karácsony-párti Tordai Bence, valamint az LMP-s Demeter Márta.
Utóbbinak tavaly óta húszmillió forintos, hitelintézettel szembeni tartozása keletkezett, Tordai új vagyonnyilatkozatában pedig egy 9,4 millió forintos hitelintézeti kölcsön jelent meg. Adóstársként pedig csaknem húszmillió forintos hitel terheli a parlamentben tanúsított elfogadhatatlan viselkedése miatt számos alkalommal figyelmeztetett képviselőt.
Érdekesség, hogy Ungár Péternek (LMP) – akinek cégvagyonát korábban nagyjából 15 milliárd forintra taksálták – tavaly a legnagyobb kiadása az volt, hogy Toyota gépkocsiját egy hibrid modellre váltotta.
A kormánypárti képviselők közül Rogán Antal azon kevesek egyike, akinek a vagyoni helyzetében jelentősebbnek nevezhető változás történt.
A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetőjének a takarékbetétben elhelyezett megtakarításai több mint tízmillió forinttal csökkentek, 822 millió forintról 809,4 millióra. A miniszter emellett találmány hasznosítási díj jogcímen 157,8 millió forint jövedelemre is szert tett az elmúlt évben.
Orbán Viktor miniszterelnök bevallásából annyi változás olvasható ki, hogy a 2002-ben, a feleségével közösen felvett húszmillió forintnyi jelzáloghitelük tavaly valamivel több mint 1,3 millió forinttal csökkent.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!