Miközben V. Naszályi Márta a bérlakásban élőknek radikális lakbéremelésen dolgozik, addig az Igazságügyi Palotában működő intézetnek havi pár tízezer forintért adta oda a felújított lakásmúzeumot – mondta a Magyar Nemzetnek Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese annak apropóján, hogy I. kerület baloldali polgármestere a világhírű, Kossuth-díjas – nem mellesleg antikommunista – Borsos Miklós szobrászművész egykori, Úri utca 6. szám alatt álló lakásából kialakított múzeumba költöztetné a kommunista párttörténeti kutatásokhoz létrehozott Politikatörténeti Intézetet. A parlamenti képviselő lapunkkal közölte:
nem egyeztethető össze az sem, hogy miközben V. Naszályi Márta az önkormányzatok alacsony költségvetésére panaszkodik, az intézetnek mindössze havi nettó 24 500 forintot kell fizetnie a 120 négyzetméteres lakás bérléséért.
– Nem nehéz elképzelni, hogy az ’56-os emlékeit otthon titokban őrző Borsos Miklós mit szólna ahhoz, hogy az egykori állampárt örökösei költöznek be otthonába
– jegyezte meg Böröcz László, aki felelőtlennek nevezte, hogy az önkormányzat egyáltalán ingatlant ad a Politikatörténeti Intézetnek, mert a műhely csak hosszú és dicstelen pereskedés után költözött ki a Kúria épületéből.
– A helyi kormánypárti képviselőkkel egyeztetve a képviselőink közösen kezdeményezik, hogy
amennyiben a polgármester kitart a mellett a szándéka mellett, hogy a kerület befogadja a Politikatörténeti Intézetet, úgy találjunk a Borsos Miklós-emléklakás helyett egy másik irodát
– tette hozzá, megjegyezve: természetesen annak örülnének a legjobban, ha az állampárti előéletű intézetet nem a kerületben helyeznék el.
Böröcz László nemrég a közösségi oldalán arról írt, a polgármester egyszemélyi döntését különösen felháborítóvá teszi, hogy ezzel egy időben továbbra is jog- és létbizonytalanságban tart sok száz kerületi polgárt, és a bérleti díjak radikális emelésére készül. – Tehát a kerületiektől többletpénzt szedne be, miközben az utódpárti kutatókat a közvagyonból látja vendégül – emelte ki.
A polgármesteri határozatban az áll: az intézet köteles gondoskodni a Borsos Miklós hagyatékához tartozó műtárgyak és berendezési tárgyak felelős őrzéséről, holott előző székhelyüket, az Igazságügyi Palotát amortizálták, erről közölt képeket Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium miniszterhelyettese a Facebook-oldalán. „Ami ezzel az épülettel történt, az nemcsak építészeti-kulturális károkozás, de azt is jól mutatja, hogy mi történik azzal, amire ráteszik a kezüket.
Eltűnt kályhák és csillárok, lefeszített faburkolatok, stukkók elé bebarkácsolt, igénytelen vasállványok, szétázott falak, értelmezhetetlen gödrök”
– számolt be az ingatlan állapotáról.