A magyar–lengyel kapcsolatokról mindkét ország büszkén nyilatkozik, hiszen a két nép a történelem során már többször bizonyította, hogy kölcsönösen számíthatnak egymásra. A március 23-i lengyel–magyar barátság napja ezt a példaértékű nemzetközi köteléket hivatott ünnepelni. A magyar közmédia ebből az alkalomból egy hónapon át, több csatornáján is a két ország történelmi kapcsolatát feltáró programokat, lengyel filmalkotásokat sugároz.
– A lengyel–magyar barátság napja kiemelt jelentőséggel bír Magyarország és a magyar közmédia életében is. Március 23-án a két nép több évszázadra visszamenő, történelmi és kulturális hagyományait igyekszünk bemutatni csatornáinkon az Európában is legendás barátságunk és bajtársiasságunk keretein belül. Nem véletlen, hogy ez a kapcsolat 2015-ben a Magyar Örökség-díjjal bekerült a magyarság szellemi múzeumába. Bízunk benne, hogy az Árpád-kortól tartó szoros barátságot nemcsak napjainkban, hanem jövőnkben is ápolhatjuk, továbbadhatjuk gyermekeinknek, unokáinknak. Ennek érdekében célunk az, hogy televíziós és rádiós műsoraink minél nagyobb betekintést adjanak a magyar embereknek Lengyelország büszkeségiből
– mondta Papp Dániel, a Médiaszolgáltatás- és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója.
Március 23-án számos műsorban megemlékeznek a lengyel–magyar barátság napjáról: így például a Dunán a Család-barátban, az M5-ön a Librettóban és az Ez itt a kérdésben, illetve a Kossuth rádióban a Jó reggelt, Magyarország!-ban, a Kalendáriumban és a Nagyokban is. A Bartók és Dankó rádióban lengyel zeneszerzők művei fognak felcsendülni a jeles ünnep előtt tisztelegve.
Az M5 kulturális csatornán március 22-én 21 órától látható „Tisztelettel adózva a magyar nemzetnek…” című dokumentumfilm. Az alkotás az 1939-es eseményeket dolgozza fel, amikor több mint százezer lengyel katona és civil menekült érkezett hazánkba, hogy a II. világháború viszontagságai elől Magyarországon keressen menedéket. Március 23-án 21 órától Andrzej Wajda Tatarak – A kálmos illata című, két irodalmi mű alapján készült filmjének tévépremierje lesz a közmédián. Jarosław Iwaszkiewicz műve adja a film alapját, melyet Márai Sándor motívumaival egészített ki a világhírű rendező. Március 28-án 15.55-kor kerül adásba Magyar szentek lengyel földön című ismeretterjesztő film, amely az Oravkán (Kisárván) álló, Keresztelő Szent Jánosnak szentelt magyar szentek templomának történetét mutatja be. Az egykori magyar–lengyel határon álló kis falu épségben megőrzött temploma, a két nép barátságának kiemelkedő jelképe.
A Duna Televízión március 28-án 23.10-től vetítik a Walesa – A remény embere című filmet. Lech Wałęsa a lengyel politikai élet egyik meghatározó alakja volt az 1970 utáni időszakban, társaival húsz éven keresztül küzdött a szabad lengyel szakszervezetek létrehozásáért és megtartásáért. A film egészen 1989 őszéig követi a munkásságát. A csatorna áprilisban is műsorára tűz több lengyel filmalkotást: a Gyilkos vagyok, a Vágta és Az utolsó család lesz látható a Dunán.
– Kevés olyan mély és szilárd nemzetek közötti kötődésről tudunk a világon, mint a lengyel–magyar történelmi barátság. A sokszor közös sors, a nemzethez és a hagyományokhoz való ragaszkodás, az identitástudat, a bátorság, a hit, a mindkét nép lelkében élő „kereszténység védőbástyája” önkép, a hasonló jövőkép – mindez olyan erős kapocs, amit nem lehet eltépni
– mondta Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató vezérigazgatója.