Nem lehet indok az alkohol
Horváth László budapesti ügyvéd a Magyar Nemzetnek elmondta, a rossz elgondolás amiatt nyert teret, hogy a szexuális bűncselekmények többségének elkövetője
nem beteg, szexuális ragadozó, hanem csak egy átlagos ember, aki a körülmények miatt került ilyen helyzetbe.
A büntetőjogász szerint ilyen nincs, nem lehet magyarázat semmiféle erőszakos cselekedetre az, hogy valaki meglát nyáron az utcán egy a nyári hőség miatt lengébben öltözött nőt. Hozzátette, nem lehet magyarázat az sem, hogy a bűncselekmény elkövetője alkoholos befolyásoltság miatt nem tud parancsolni a vágyainak.
Az is a szocialista jogrendszer egyik szégyenteljes foltja volt, hogy az alkoholos befolyásoltság enyhítő körülménynek számított egy jogsértés esetében. Ez ma már csak akkor érvényes, ha az érintett elkövető be tudja bizonyítani, hogy akarata ellenére, erőszak hatására került ittas állapotba.

Fotó: Police.hu
A hallgatás az erőszaktevőket segíti
A rendőrség szerint az erőszakos szexuális bűncselekmények felderítése közel százszázalékos eredményességgel bír. A helyszín sosem nyomszegény: az elkövető DNS-mintái alapján lehet megkezdeni a hajszát. A legtöbb áldozat a sokkhatás ellenére is remek személyleírást tud adni a támadójáról. A szatírok az erőszak után igyekeznek minél hamarabb elhagyni a helyszín környékét, mivel legtöbbször ittasak, gyalogosan. Így,
ha a sértett azonnal feljelentést tesz, rövid időn belül el lehet fogni a támadót.
A nyomozók tapasztalata viszont az, hogy az áldozatok gyakran azt érzik, nemcsak megalázták, meggyalázták, hanem be is mocskolták őket. Hazamennek, megmosdanak, olykor a ruhájukat is kimossák, s csak órák múlva kérnek segítséget, gyakran nem is maguktól. Az sem ritka, hogy szégyenükben – pont a korábbi elv, a nő kihívó jellegű öltözködésére vonatkozó sértetti közreműködés miatt – inkább nem is beszélnek a történtekről, nem akarván, hogy megbélyegezzék őket. A nyomozók úgy vélik, ez a legrosszabb magatartás.
A bűnmegelőzési szakemberek álláspontja szerint a szexuális erőszak kultúrájának megszüntetése érdekében elengedhetetlen, hogy az elkövetőket felelősségre vonják. Ennek viszont az az alapja, hogy az áldozatok bátran kérjenek segítséget a hatóságoktól.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!