A baloldal ugyanakkor elutasítóan foglalt állást a kérdésben. Gurmai Zita (MSZP) kijelentette: nemhogy a hosszabbítást nem támogatják, de „legyen végre vége ma a rendeleti kormányzásnak”. Azt szerinte ugyanis bunkósbotként használta a kormány. Schmuck Erzsébet (LMP) azon félelmének adott hangot, hogy a kormányoldal a jövő januári végdátum után is hosszabbít majd a különleges jogrend határidején, hogy a választások előtt rendeletekkel nyúlhasson bele a folyamatokba. Lukács László (Jobbik) a javaslatot úgy értékelte: Orbán Viktor veszélyhelyzetből veszélyhelyzetbe kormányozza az országot, és „megrészegedett” a hatalomtól, amit a rendeleti kormányzás adott számára. Arató Gergely (DK) szerint a törvényjavaslattal a kormány további hónapokat kér arra, hogy minden érdemi kontroll nélkül hozhassa meg döntések sokaságát. Ezt elfogadhatatlannak nevezte, és úgy vélte: jelenleg semmilyen járványügyi indoka nincsen a veszélyhelyzet meghosszabbításának.
Völner Pál zárszavában azt hangsúlyozta: az elmúlt időszak beigazolta, hogy a normál törvénykezési és rendeletalkotási munka mellett, a járványhelyzet miatt időről időre felbukkannak olyan kérdések, amelyeket gyorsan kell megoldani. Az államtitkár visszautasította az oltásellenes kijelentéseket, és hangsúlyozta azt is, hogy a korábbi jogi keretektől nem jelent eltérést, hogy vannak olyan munkakörök, ahol kötelező az oltás.
Hangsúlyozta: nem tudható, hogy a járvány negyedik hulláma hogyan alakul, jönnek-e újabb vírusvariánsok, „ezért mindenképpen kell hogy legyen fegyver a kezünkben”, amivel védekezni lehet.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!