– A Jobbik az elmúlt években tapasztalt önfeladásával és a kétesélyes választókörzetek átengedésével tulajdonképpen teljes mértékben hozzásimult a baloldal vezetőjéhez, Gyurcsány Ferenchez, és bár szövetségük még a színfalak mögött, érdekházasságuk már a nyilvánosság előtt köttetett – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán elemző a Jobbik–DK-megállapodás utóéletéről. A Századvég Politikai Iskola Alapítvány igazgatója szerint a két párt láthatóan teljes mértékben összehangolja politikáját, parlamenti tevékenységét, kommunikációjának irányvonalát és kampányát, ami kiváló együttműködésük legékesebb bizonyítéka. Kiszelly Zoltán úgy látja, a Jobbik felhígulását mi sem jelzi jobban, mint hogy szinte kizárólag számukra nyerhetetlen körzetekben indítanak képviselőjelölteket, így még az is előfordulhat, hogy egyáltalán nem szereznek egyéni mandátumot a következő évi országgyűlési választáson.
Kérdésessé vált a Jobbik mandátumszerzése a jövő évi választáson
– A Jobbik–DK-paktum létrejöttével Jakab Péter ugyan bejuttatja a parlamentbe pártját, de az ideológiájának, politikai arcélének és az identitásának elvesztésével nagy árat fizet, ezért politikai sikerről sem beszélhetünk az esetükben – közölte lapunkkal Kiszelly Zoltán, a Századvég igazgatója. Az elemző megmosolyogtatónak és feleslegesnek nevezte, hogy a Jobbik az utóbbi időben tagadta a megállapodás létezését, hiszen a paktum a választók körében ismert.

– Jól látható, hogy a Jobbik átengedte szövetségeseinek a kétesélyes körzetek túlnyomó részét, ami az önfeladás tankönyvszerű példája, igaz, mást nem is tehetett, mivel politikai ereje és népszerűsége évek óta fogyatkozóban van. A Jobbik nem versenytárs a baloldalon, hanem Gyurcsány Ferenc pártjának, a DK-nak a kisegítő tagozataként tevékenykedik, ezért a számukra legelőnyösebb esetben is legfeljebb abban bízhat a párt, hogy körülbelül tízfős frakciót alakít a következő Országgyűlésben – fogalmazott a politológus, hozzátéve: a jelenleg tizenhét fős frakcióhoz képest Jakab Péter pártjának ez radikális visszaesés lenne a parlamenti erejükben.
A Századvég igazgatója jelezte: a paktum létrejöttével Jakab Péter ugyan bejuttatja a parlamentbe pártját, amely a munkáját ezáltal a következő ciklusokon is folytathatja, de az ideológiájának, politikai arcélének és az identitásának elvesztésével nagy árat fizet, ezért politikai sikerről sem beszélhetünk az esetükben.
– Ezt a pálfordulást azonban azóta is büntetik a választók, mivel a fénykorában húszszázalékos támogatottságú párttól tömegesen fordultak el a hívei, aktivistái és tagjai, s kerestek maguknak új politikai otthont – emlékeztetett az elemző, megjegyezve, hogy ha a Jobbik külön indulna a választáson, korábbi támogatottságának felét sem tudná elérni.
Ugyanakkor a Jobbik minden egyes megnyilvánulásakor tagadja az utóbbi időben a Gyurcsány-párttal kötött paktum létezését. Kiszelly Zoltán azt közölte: a megállapodás ténye minden magyar választó előtt nyilvánvaló, ezért annak leplezése a széles nyilvánosság számára megmosolyogtató és felesleges.
Lapunk megkereste a Jobbikot is, választ azonban nem kaptunk. Többek között arra lettünk volna kíváncsiak, hogy hogyan értékeli a párt az egyezséget és hány parlamenti mandátumra számít a jövő évi választáson.
Mint arról többször beszámoltunk, a Jobbik az utóbbi időben többször tagadta le a DK-val való megállapodás létezését. Jakab Péter például korábban azt is tagadta, hogy Dobrev Klárát támogatták a baloldali előválasztáson. „Nem Dobrevvel álltam össze, hanem összesen hat párttal és számtalan civillel” – fogalmazott a pártelnök.
A Jobbik alelnökei sem ismerték el a paktum létét, legutóbb Z. Kárpát Dániel nevezte vádaskodásnak Márki-Zay Péter azon állítását, miszerint „nem a jobbikosok az árulók, hanem Jakab Péter bútorozott össze a DK-val”.
Borítókép: A jelenleginél jóval kisebb frakcióval kell beérnie a korábban húszszázalékos pártnak
(Fotó: Havran Zoltán)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Rapid délutáni friss – Persona non grata + videó
A legrissebb témákat hozta a Rapid délutáni adásába Gábor Márton, a Magyar Nemzet újságírója és Czirják Imre, a Mediaworks főszerkesztő-helyettese.

Jobb, ha felkészül, viharos szél érkezik szombaton
Borongós hétvége áll előttünk.

Az anyák szja-mentességét támadó balliberális közgazdász kíséri Erdélybe Magyar Pétert
A Tisza-szigetek határon túli rendezvényén szólal fel Petschnig Mária Zita és férje, Kéri László balliberális politológus.

Kós Hubert eredményét még Orbán Viktor sem hagyta szó nélkül
A magyar sportoló Európa-rekorddal megnyerte a 200 méteres hátúszást az úszó-világbajnokságon.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Rapid délutáni friss – Persona non grata + videó
A legrissebb témákat hozta a Rapid délutáni adásába Gábor Márton, a Magyar Nemzet újságírója és Czirják Imre, a Mediaworks főszerkesztő-helyettese.

Jobb, ha felkészül, viharos szél érkezik szombaton
Borongós hétvége áll előttünk.

Az anyák szja-mentességét támadó balliberális közgazdász kíséri Erdélybe Magyar Pétert
A Tisza-szigetek határon túli rendezvényén szólal fel Petschnig Mária Zita és férje, Kéri László balliberális politológus.

Kós Hubert eredményét még Orbán Viktor sem hagyta szó nélkül
A magyar sportoló Európa-rekorddal megnyerte a 200 méteres hátúszást az úszó-világbajnokságon.