Négy nappal a tisztújító közgyűlés előtt jött ki az állásfoglalás, ami valójában nem a Magyar Pszichiátriai Társaság (MPT) véleményét tükrözi, legfeljebb az elnökségét
– mondta el a Hetek.hu-nak Frecska Ede pszichiáter szakorvos, a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság gyermekvédelmi törvényt támadó nyilvános levelére reagálva. Az MPT leköszönt vezetőségi tagja hozzátette, a nyilatkozat miatt a szakma felforrt, és a szakemberek nem értik, hogy miért kellett a felnőtt pszichiátriai társaságnak ebbe az ügybe belekerülnie a Magyar Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Társaság helyett, hiszen az állásfoglalás konklúziója gyerekekre vonatkozott. Szerinte ennek ellenére nem sokan merik nyilvánosan vállalni a véleményüket, mert látják a nyugati eseteket, amikor orvosokat fenyegetnek, ha nem a politikailag korrekt terápiát alkalmazzák. Frecska Ede a gyermekvédelmi törvény kapcsán hangsúlyozta: a gyermekek felvilágosítását az iskolában szakembereknek, szakmai alapon kell elvégezni.
A szexuális propaganda még a szilárd nemi identitású gyerekeket is megzavarhatja, vagyis a környezeti hatásokat ezen a téren egyáltalán nem lehet figyelmen kívül hagyni
– szögezte le a főorvos.
A látszatra sem ügyeltek
„Az állásfoglalás messze nem tekinthető magyar pszichiáterek véleményének, hiszen nemcsak őket, de még az MPT tagságát, sőt a tágabb vezetőségét sem kérdezték meg az ügyben. Mi több, tudomásom szerint maga az elnökség sem teljes konszenzussal, csupán szavazattöbbséggel fogadta el. A legtöbben – magam is – véletlenül fedeztük fel a kész, megjelent anyagot az MPT honlapján. ”
– fakadt ki a Heteknek Bánki M. Csaba pszichiáterprofesszor, a Magyar Pszichiátriai Társaság alapító tagja. Szerinte az állásfoglalás meg sem kísérli valódi, tudományosan megalapozott dolgozat látszatát kelteni, hiszen egyáltalán nem nevezi meg a forrásait, nem mutatja be és nem értékeli, mérlegeli a tárgyalt téma mellett és ellen szóló érveket, nem súlyozza az eddigi megfigyelések igen széles skálán változó értékét és minőségét, nem bizonyít, nem érvel és nem következtet. Pusztán csak – nagyon határozottan és egyoldalúan – kijelent dolgokat.