Kismértékben emelkedett hazánkban 2021-ben a közúti balesetek száma, ám 2020-höz képest többen vesztették az életüket.
Az elsődleges adatok szerint a halottak többsége utasként szenvedte el végzetes sérüléseit. A Közlekedésbiztonság című szakportál meg is jegyzi: 2021 az utasáldozatok éve volt.
Miközben alig nőtt az előző évihez képest a balesetek száma – plusz 2,5 százalék – több mint háromszor nagyobb mértékben nőtt (8,4 százalékkal) a halálos kimenetelű közúti tragédiáké. De ami ennél is elborzasztóbb: az előző évihez képest 16 százalékkal emelkedett a balesetek halálos áldozatainak a száma.
Sokkal több utasáldozatot követeltek tavaly a halálos kimenetelű közlekedési balesetek, mint korábban szinte bármikor – szögezi le a szakíró, aki hozzáteszi:
jellemzően azért haltak meg, mert az utasok nem voltak bekötve, az ütközés hatására kirepültek az autóból és vagy a fának, falnak, úttestnek csapódás miatt haltak meg, vagy az autó alá szorultak, amiben addig utaztak, és az nyomta őket halálra.
Fontos megemlíteni, hogy 2020-ban 1956 óta a legkevesebb baleset történt a magyar közutakon. Nemcsak a pandémia miatti lezárások következtében, hanem a rendőrség szerint azért is, mert a járvány fegyelmezettebbé, szabálykövetőbbé tette az embereket. Ám a jelek szerint nem ilyen egyszerű a képlet.
A Közlekedésbiztonság szakírója szerint valójában senki, még a szakemberek és kutatók sem tudják miért vagy mitől lettünk 2020-ban és még 2021 elején is fegyelmezettebbek és szabálykövetőbbek az utakon, mint korábban, de jó, hogy így történt.
Nagyon nem jó viszont, hogy ez a folyamat az év második felében mintha megtorpant volna.
Annak ellenére sem jó ez így, ha abból indulunk ki, hogy a tavalyit megelőző évekhez képest az idei trendek még mindig azt sugallják, hogy javul a közlekedésbiztonság Magyarországon.
Minden idők legsikeresebb és legnagyobb társadalmi támogatottságú közlekedésrendészeti akciósorozata, a Pofátlan(tan)ítás nevű akció. A civilnek látszó, jól felszerelt rendőrautók kameráinak felvételeit nézve megállapítható: a helyzet még messze nem olyan jó, mint szeretnénk vagy amilyennek a statisztikák mutatják. Még rosszabb a kép, ha végignézzük a Budapesti Autósok Közössége oldalára feltöltött amatőr pofátlan(tan)ítók felvételeit.