A baloldali közvélemény-kutató intézetek tavaly, az év végéhez közeledve sorra hozták ki azokat a felméréseket, amelyek segítségével azt próbálták elhitetni a magyarokkal, hogy a hatpárti ellenzéki lista már vezet a Fidesz–KDNP listájával szemben.
A hirtelen megváltozott erősorrend azonban mindenki számára gyanús volt: az ellenzéki népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtése döcögött, kínosan lassan haladt, a józan felmérések pedig inkább a kormánypártok előnyének gyarapodását mérték, mintsem az ellenzék előretörését – mutatott rá Tóth Erik lapunk megkeresésére.
Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint ezt az állapotot egyes baloldali kutatócégek hallgatással, trükközéssel igyekeztek feloldani. Az elmúlt hetekben megjelent néhány baloldali kutatás azonban már ismét reálisabb képet fest, szolid kormánypárti többséget mutatva az országos listákon – hívja fel a figyelmet az elemző, hozzátéve: a kép nem azért reálisabb, mert a Fidesz–KDNP irányába elfogult kutatásokról lenne szó, hanem azért, mert az aktuális politikai klíma 2022 elején nem abba az irányba mutatott, hogy az ellenzék összeszedte volna magát.
Épp ellenkezőleg: az elmúlt hónapokban Márki-Zay Péter folyamatos botrányaitól volt hangos a sajtó, a közös lista még sehol, ellenben jelöltek visszaléptetéséről, budapesti korrupciógyanús ügyekről lehetett hallani. Április 3-a közel van, ezért minden bizonnyal gyorsan „újra kellett gondolni” a kutatási adatokat – véli Tóth Erik.
Az elemző hangsúlyozta: a közvélemény-kutatások megbízhatóságáról a szélesebb értelemben vett nyilvánosság az aktuális választások alkalmával tud meggyőződni. A választók részéről jogos elvárás a pontos, megbízható kutatások készítése, azonban fontos megérteni, hogy egy kutatás csupán egy pillanatképet rögzít, nem alkalmas egy jövőbeni, komplex állapot tűpontos leírására – húzta alá Tóth Erik. Különösen igaz ez olyan felfokozott hangulatokban, mint a választási kampányidőszak, ahol egy nap leforgása alatt történhetnek olyan események vagy politikai fordulatok, amelyek részben átírják a szavazók addig rögzített viselkedését.