Szükség van a véradásra

A jelenlegi körülményektől függetlenül szükség van a vérre, az életmentés szempontjából pedig minden vércsoport egyformán fontos – hívta fel a figyelmet az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgató-helyettese. Nagy Sándor hangsúlyozta: a Magyar Vöröskereszt hathatós segítségével folyamatosan toborozzák a véradókat, valamint évről évre több tematikus véradó hetet is szerveznek. Új kezdeményezés viszont a jövő heti országos véradó hét, ahol szintén a véradás fontosságát szeretnék hangsúlyozni.

2022. 02. 05. 7:08
Fotó: Andras Eberling
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A koronavírusos betegek gyógyítására használatos, úgynevezett konvaleszcens plazmát megfelelő mennyiségben tudjuk gyűjteni, sőt a készleteinket is sikerült növelni, a teljes véradás azonban komolyabb kihívást jelent, mivel a magas fertőzöttségi arány miatt jelenleg többen is kiesnek a véradásból – nyilatkozta a Magyar Nemzet érdeklődésére Nagy Sándor. Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) főigazgató-helyettese szerint ugyanakkor 

a rendszeres véradók már a korábbi járványhullámok alatt is megtapasztalhatták, hogy a helyszínek biztonságosak, és attól sem kell tartani, hogy egyik véradó megfertőzi a másikat, ezért ugyanúgy visszajárnak. 

Ennek köszönhetően a tavalyi évben – bár két járványhullám is sújtotta az országot – a véradásszám nem csökkent, az első véradók közül azonban kevesebbet regisztráltak – magyarázta a szakember. – Békeidőben évente átlagosan 250 ezer ember ad vért, közülük pedig az első véradók száma 50 ezer főre tehető. 

A járvány ideje alatt azonban az első véradók aránya egy kicsit csökkent. Mint mondta, a véradók zömét a 38–45 év közötti korosztály alkotja, az első véradók közel felét pedig a 18–25 év közötti fiatalok teszik ki. 

Nagy Sándor arra is kitért, hogy a véradás szempontjából a téli hónapok – az éppen aktuális koronavírus és/vagy influenzajárvány miatt – nehezebben alakulnak, ezért különösen fontos felszínen tartani a kérdést, valamint eljuttatni azt az üzenetet, hogy a járványoktól és az évszaktól függetlenül a rászoruló emberek életének megmentése érdekében szükség van a vérre – hangsúlyozta az OVSZ főigazgató-helyettese. 

Éppen ezért – folytatta – a Magyar Vöröskereszt hathatós segítségével folyamatosan toborozzák a véradókat. – Napi szinten negyven–hatvan helyszínen biztosítjuk a véradás lehetőségét, továbbá évről évre több tematikus véradó hetet is szervezünk. Immár több évre visszamenőleg májusban szervezzük meg a kormánytisztviselői véradó hetet, ebben a hónapban azonban szintén több alkalommal is véradásra invitáljuk az embereket. 

Február végén a civil szervezetekkel együttműködve országos véradási hetet szervezünk, illetve (páros) véradásra ösztönöz a Valentin-havi felhívásunk is, amellyel azt szeretnénk üzenni, hogy a másokkal való törődést nemcsak egy napig, hanem egy egész életen át kell gyakorolni. 

A korábbiakkal ellentétben új kezdeményezés viszont az országos véradó hét, ahol ismételten a véradás fontosságára szeretnék felhívni a figyelmet – részletezte Nagy Sándor. Az életmentés szempontjából pedig minden vércsoport egyformán fontos – fűzte hozzá. 

A véradással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat ismertetve az OVSZ szakembere végül elmondta: az önkéntes véradónak be kell töltenie a 18. életévét, a testsúlya pedig nem lehet ötven kilogrammnál kevesebb. A véradónak személyi igazolványával és lakcímkártyájával azonosítania kell magát, továbbá – függetlenül attól, hogy jelenleg érvényes-e – a tajkártyáját is be kell mutatnia.

Borítókép: Békeidőben évente átlagosan negyedmillióan adnak vért (Fotó: Éberling András)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.