Áder János arról is beszélt, hogy felkérte Orbán Viktor miniszterelnököt az új kormány megalakítására, aki ezt a felkérést elfogadta.
Ennek következtében hétfőn az Országgyűlés alakuló ülésén ezt a javaslatot meg fogom ismételni, és azt fogom javasolni az újonnan megalakuló Országgyűlésnek, hogy Orbán Viktor urat válassza meg Magyarország miniszterelnökének – fogalmazott.
Orbán Viktor a találkozó után elmondta, a tárgyalás fő kérdése az volt, hogy hogy képes lenne-e megbirkózni a kormányalakítás feladatával, és erre a kérdésre egyértelmű igennel válaszolt. Mint mondta, nem is akarja ezt eltitkolni, és a köztársasági elnök elől sem titkolta, hogy rendkívüli módon örül, harmadik alkalommal vehet át kormányalakítási megbízást a Sándor-palotában, összességében pedig ötödször.
A miniszterelnök tájékoztatott, hogy még nem tart ott a kormányalakítás előkészületében, hogy konkrétumokról tájékoztathassa a sajtót. Több miniszterjelölttel is kapcsolatban áll, ezek a tárgyalások jól haladnak; van, akivel már megállapodott, és van, akivel még nem tudott megállapodni, ezért idő előtti lenne most bármilyen konkrétumról beszélni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!