– A dunaújvárosi választókerület azon körzetek közé tartozott, ahol az előzetes becslések szerint nem sok esély mutatkozott a Fidesz–KDNP győzelmére, aztán mégis sikerült megszereznie a mandátumot. A szavazatok összeszámolása meglehetősen izgalmasan alakult, mert sokáig vezetett a baloldali ellenfele. Mire gondolt akkor, amikor jelentős feldolgozottságnál még hátrányban volt?
– A dunaújvárosi körzet a Fidesz–KDNP szempontjából nehéz terep, az utolsó három választás a nemzeti oldal vereségével zárult. Éppen ezért úgy indultunk neki a mostani voksolásnak is, hogy mi mindent megteszünk a győzelemért, de ha nem sikerül megszereznünk a mandátumot, akkor sem lesz szégyenkeznivalónk. Aztán a választás éjszakáján, alacsony feldolgozottságnál egy kisebb különbség mutatkozott meg a legfőbb baloldali ellenfelem, Kálló Gergely javára. Már ezt a helyzetet is úgy könyveltük el, hogy ez a különbség is jelentősen kisebb, mint amit a korábbi voksolásnál tapasztaltunk. S ahogy telt az idő, és jöttek be a vidéki szavazatok, az olló tovább zárult, és volt körülbelül fél óra, amikor Kálló Gergely egyetlen szavazattal vezetett. Aztán sikerült előznöm.
– Mikor hitte el, hogy meglesz a győzelme, és már nem veszítheti el a mandátumot?
– Csak hajnali kettő körül, mert akkor már meglehetősen határozott előnyöm volt a baloldali riválissal szemben. Ez óriási meglepetés volt, és természetesen hatalmas örömmel töltött el.