Életeket menthetünk összefogással

A magyar társadalom egyre nyitottabb az adakozásra, a segítségnyújtás közösségépítő hatású – mondta lapunknak Siklósi Beatrix. A Kossuth rádió csatornaigazgatója, a Jónak lenni jó! című adománygyűjtő műsor projektvezetője hangsúlyozta, a közmédia egyik fontos feladata, hogy a társadalom egy-egy kiszolgáltatottabb helyzetben lévő csoportjára irányítsa a figyelmet.

Síklósi Beatrix Kossuth Rádió Csatornaigazgatója 20220506 Budapest Fotó Bach Máté Magyar Nemzet Fotó: BACHPEKARYMATE

A médiának óriási ereje van, ha jóra használjuk, akkor is, és ha rosszra, szintén. Kérdés, hogy miért nem használjuk akkor mindig a jóra? A másik tapasztalatom, ha tisztességes ügy mellé állsz és nem adod fel, a Jóisten mindig segít. Ezekből a sikerélményekből született a közmédiához való visszatérésemkor a Jónak lenni jó! műsor ötlete.

– Az elindulás után mik voltak az első tapasztalatok?

– Először a Böjte Csaba szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítványért indítottunk jótékonysági kampányt, még 2012-ben. Nagyon kíváncsiak voltunk, hiszen nem tudhattuk, hogy milyen eredménye lesz egy nagy formátumú, egész napos műsornak, a legnagyobb megdöbbenésünkre azonban 100 millió forint gyűlt össze, első nekifutásra. Akkor gondoltunk arra, hogy ezt rendszeresen meg kellene ismételni. Azóta minden év szeptemberében elkezdünk gondolkodni azon, hogy ki legyen a kedvezményezett, végignézve a különböző segélyszervezetek tevékenységét is.

– Mit nevezne a Jónak lenni jó! legfontosabb hozadékának?

– A közmédiának elsősorban nem az a dolga, hogy pénzt gyűjtsön, hanem hogy tájékoztasson, vagyis kiemelten fontos az ismeretterjesztés. A Katolikus Karitászt például rajtunk keresztül ismerték meg országosan az emberek. De említhetném például az autisták ügyét is. Amikor 2020-ban eldöntöttük, hogy ők lesznek a kedvezményezettek, a közmédia szinte valamennyi műsorában beszéltünk arról, mi az autizmus, hol tart a tudomány, kik hová fordulhatnak segítségért. Vagyis az embereket olyan információk birtokába juttatjuk, amelyekre egyébként nem biztos, hogy odafigyelnének. Eközben pedig a társadalom egy-egy kiszolgáltatottabb helyzetben lévő csoportjára irányítjuk a figyelmet. Ezen kívül a jótékonyság közösségteremtő, közösségerősítő hatású. Egy-egy ilyen akció után az emberekben tudatosulhat, hogy itt és most együtt segítünk, ki-ki a maga erejéhez mérten. Átélhetjük, hogy milyen nagyszerű érzés, ha jót teszünk másokkal. Amikor egy nyugdíjas bácsi vagy néni felajánlja az ötszáz vagy ötezer forintját, akkor azt érezheti, hogy ő ugyanolyan értékű ember, mint mondjuk az a nagyvállalkozó, aki öt-, tíz-, tizenötmillió forintot adományoz. 

Hiszen mindenki a maga szintjén igyekszik segíteni és itt a szándék számít, a szív.

– Az adományműsor decemberben a koronavírus-járvány okozta krízis hatására a Regőczi István Alapítványnak szervezett jótékonysági kampányt. Mennyire volt sikeres a tavalyi akció?

– Amikor múlt év szeptemberében azon gondolkoztunk, hogy ki legyen az év kedvezményezettje, nem volt kérdés, hogy a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyerekeket fogjuk támogatni. Ami a gyűjtés végösszegét illeti, minden korábbi eredményt felülmúltunk, mert 345 millió forint jött össze. A sikert általában pénzben mérik, holott az sokszor nem csak pénzben mérhető. Sőt! Sokkal inkább abban, hogy hány embernek tudod megmozgatni a lelkét, hányat tudsz úgy megszólítani, hogy ezáltal az élete megváltozik, jobbá válik. És hány bajba jutottnak tudsz úgy segíteni, hogy visszaadod a hitét abban, hogy bízhat a többiekben, nem marad egyedül. Ez a fajta hasznosság nem mérhető forintban, hosszú távú befektetés.

– Ferenc pápa egy Szent Józsefet és Jézust ábrázoló bronzszobrot ajánlott fel a tavaly decemberi kampányban. Hogyan jutott el a szentatyához a műsor híre?

– Egy vagány húzásnak nevezném a szobor adományozásának történetét. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (az arról készült filmet pünkösdkor láthatják a nézők a Duna Televízión – a szerk.) nagyon mély benyomást tett rám Ferenc pápa, akit közelről kísérhettem végig budapesti tartózkodása alatt. Amilyen megosztó híreket olvashattunk a szentatyáról, annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor a repülőgépen első pillantásra egy végtelenül kedves, közvetlen, megnyerő személyiségű emberrel találkoztam. A kongresszus után gondoltam, lesz, ami lesz, veszíteni való nincs, írok neki egy levelet, amelyben a műsor támogatására kérem. Gedő Ágnest, a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásának munkatársát kértem meg, próbáljon segíteni. Teltek-múltak a hetek, és egyszer csak a december 13-i, vasárnapi, egész napos műsorfolyam előtt egy nappal csörgött a telefonom. A Vatikánból hívtak, hogy a szentatya örömmel csatlakozik a Jónak lenni jóhoz! és személyesen választott ki egy olyan szobrot, amely az ő szívéhez egyik legközelebb álló szentet, Szent Józsefet, Jézus nevelőapját ábrázolja. Érdekesség, hogy Ferenc pápa hálószobájának éjjeliszekrényén is egy Szent Józsefet ábrázoló szobor van. Nekünk egy olyat ajánlott fel, amelyen József az ácsmesterségre tanítja az ifjú Jézust. Örömmel fogadtuk el a pápa ajándékát. Mindezt másnap, a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, meglepetésként árultam el Herczegh Anita asszonynak, a Regőczi István Alapítvány kuratóriumi elnökének. Nem titkolom, mind a ketten meghatódtunk. 

Abban is biztos vagyok, hogy a Jóisten itt is segített, mert ahány kérés befut egy nap a szentatyához, annak alapján kevés esélyünk volt arra, hogy megvalósuljon az álmunk.

– Mi lesz a szobor további sorsa?

– A pápa adományának hírére Habsburg Eduárdot, Magyarország szentszéki nagykövetét kerestem meg, aki azonnal intézkedett a szobor Magyarországra szállításáról. Az ajándék Agárdra érkezett meg, ahol már várta a Máltai Szeretetszolgálat, és a kollégámnak átadva rendőri felvezetéssel hozták ide a székházba, olyan nagy becsben tartottuk. Ezután rögtön az alapítvány rendelkezésére bocsátottuk. Éppen pár napja találkoztam Herczegh Anita asszonnyal, aki elárulta, hogy komoly terveik vannak azzal kapcsolatban, hogy miként tudja legjobban szolgálni ez a nem mindennapi ajándék a Covid-árvák ügyét.

– A közszolgálati média rendkívüli adományműsorral vett részt az orosz–ukrán konfliktus miatt bajba jutottak támogatásában. Mennyire mozdult meg a társadalom?

– Ahogy kirobbant a háború, emlékszem, éppen forgattam, amikor felhívtam vezérigazgatót, hogy mi lenne, ha ebben a borzasztó helyzetben készítenénk egy rendkívüli Jónak lenni jó! műsort. A válasz az volt, hogy azonnal. Huszonnégy óra alatt ki kellett állítanunk egy stábot és kapacitást, stúdiót és kollégákat, akik azonnal igent mondtak a rendkívüli munkára. A megrázó helyzetek bemutatásán túl ez igazi közszolgálati feladat volt, amit a kollégák is éreztek. Az ízig-vérig műsorkészítő, ha helyzet van, azonnal alkalmazkodik és örömmel bedob apait-anyait. De valójában minden magyar ember is ilyen. Sokszor elégedetlenek vagyunk egymással, mindenki mindent nagyon jól tud és okosabb a másiknál, de ha jön egy rendkívüli helyzet, azonnal félretesszük a háborgásainkat, és jövünk, hogy segítsünk. Szerintem még nem halt ki belőlünk valami, ami Európa sok nemzetéből talán már igen.

A magyarban van szenvedély, lendület, igazi jó szív és akarat, ami azonnal cselekvő erővé tud válni, ha úgy hozza az élet. Ez történik a háború kapcsán is.

– Tevékenysége azt mutatja, hogy szívügyének tekinti a segítségnyújtást. Hogyan vált ennyire személyes ügyévé a jótékonyság?

– Az újságírói, műsorkészítői munka során az ember sok helyre eljut és sokféle emberrel találkozik. Erre más pályán nem nagyon nyílik lehetőség. Arra jöttem rá sok év alatt, hogy csak akkor tudod ezt a hivatást szívvel-lélekkel csinálni, ha szereted az embereket. A szeretet szónak viszont manapság nem adjuk meg a méltóságát, ahogy általában véve is vissza kellene adni a szavak eredeti értelmét. Ha tehát ilyen elkötelezettséggel csinálod a munkádat, készíted a műsoraidat, akkor mindig az építkezést, és soha nem a rombolást fogod szolgálni. Amikor a Gyorssegély műsorban folyamatosan tragikus emberi történetekről tudósítottam, akkor szembesültem először a ténnyel, hogy az élet mennyire törékeny. Bármelyik pillanatban, bármelyikünk kerülhet olyan helyzetbe, hogy mások segítségére szorul. Az együttérzés, a mások iránti tisztelet és az emlegetett szeretet rengeteget tud segíteni, annak is, aki kapja, de annak is, aki adja. A hit az életem iránytűje. És mivel a „a hit jó cselekedetek nélkül halott”, mondhatsz akármit, és mondhatnak rólad bármit, végül is a cselekedeteid mutatják meg, hogy milyen ember vagy.

Borítókép: Siklósi Beatrix (Fotó: Bach Máté)