– Tíz évvel ezelőtt, 2012-ben indult el a közmédia Jónak lenni jó! című jótékonysági kampánya és egész napos műsorfolyama. Mennyire népszerű a jótékonykodás manapság?
– Míg világ a világ, sosem lesz olyan tökéletes társadalom, ahol ne lennének emberek, akik rászorulnak mások segítségére. Most, amikor annyi a tragédia mindenfelé – járványok, háborúk –, a jótékonyság intézménye felértékelődik. Megnő a jelentősége és a szerepe, és paradox módon lehetőségeket ad, hogy értékesebb, hasznosabb életet éljünk és jobb emberekké válhassunk. A Jónak lenni jó! idén tízéves. Hosszú munka volt elérni azt, hogy hitelesek legyünk az emberek szemében, hogy elnyerjük a bizalmukat. A rendszerváltás környékén ugyanis sok volt a szerencselovag, akik a jó szándékú embereket becsapták, ezért mindmáig nagyon óvatos mindenki, amikor arról van szó, hogy kinek és mire adja a pénzét. Büszkék vagyunk arra, hogy nagyon kemény és kitartó munkával elértük: az emberek ma már rögtön reagálnak a felhívásainkra, mert tudják, hogy nem csapjuk be őket. Az is sokat számít, hogy nem kezelünk pénzt, vagyis az összegek nem rajtunk keresztül jutnak el a támogatottakhoz.
– Mit tapasztal, mennyire népszerű hazánkban az adakozás?
– Egyre nyitottabb a társadalom. Talán azért is, mert ma már többeknek megy jobban a soruk, illetve az adományvonal segítségével a kevésbé tehetősek is támogatni tudnak egy-egy ügyet. Ötszáz forintja általában mindenkinek van, ha segíteni akar. A műsorunkkal – amely mára mozgalommá nőtt – értékrendtől, politikai gondolkodástól függetlenül létre tudtunk hozni egy nemzeti minimumot. Értem ezalatt, hogy mindenkit tárt karokkal várunk, aki csatlakozni szeretne hozzánk. Ily módon igazi közösséggé tudunk válni, ahol az összekötő kapocs, a közös nevező a segítségnyújtás.
A jót tenni szemlélet, úgy érzem, mára beépült az emberek életébe, gondolkodásába, hozzászokott a társadalmunk.
– Mikor és hogyan született meg a Jónak lenni jó! elindításának ötlete?
– A nagy dolgok mindig roppant egyszerűen indulnak. Amikor 2012-ben hét év kényszerszünet után visszatértem a közmédiába, Böröcz Istvánnal, az MTVA akkori vezetőjével azon gondolkodtunk, hogy elindíthatnánk egy igazán szép, a közmédiához méltó műsort. Ekkor vetettem fel a jótékonysági műsor ötletét. Ami számomra nem volt új, hiszen még a valaha volt Magyar Televízióban, akkor, amikor sehol a magyar médiában nem volt dedikált jótékonysági műsor, ketten-hárman találtuk ki és készítettük a Gyorssegély című műsort. Az akkori közszolgálattól csupán hetente öt percet kaptunk rá. Mégis az volt az egyik legszebb időszaka a közmédiás munkámnak. Döbbenetes élményeket éltünk át. Forgattunk cigánytelepeken, segíteni próbáltunk az utolsó, vastüdővel élő embernek. Drámai sorsokkal találkoztunk. Sose felejtem el, amikor a Madarász utcai gyermekkórház leukémiás kis betegeinek egy olyan koncertet szerveztünk, ami rengeteg segíteni akaró embert hozott össze a Zeneakadémián, vagy amikor José Carrerast nyertük meg a Tűzoltó utcai gyermekklinika támogatására.
A médiának óriási ereje van, ha jóra használjuk, akkor is, és ha rosszra, szintén. Kérdés, hogy miért nem használjuk akkor mindig a jóra? A másik tapasztalatom, ha tisztességes ügy mellé állsz és nem adod fel, a Jóisten mindig segít. Ezekből a sikerélményekből született a közmédiához való visszatérésemkor a Jónak lenni jó! műsor ötlete.
– Az elindulás után mik voltak az első tapasztalatok?
– Először a Böjte Csaba szerzetes alapította Dévai Szent Ferenc Alapítványért indítottunk jótékonysági kampányt, még 2012-ben. Nagyon kíváncsiak voltunk, hiszen nem tudhattuk, hogy milyen eredménye lesz egy nagy formátumú, egész napos műsornak, a legnagyobb megdöbbenésünkre azonban 100 millió forint gyűlt össze, első nekifutásra. Akkor gondoltunk arra, hogy ezt rendszeresen meg kellene ismételni. Azóta minden év szeptemberében elkezdünk gondolkodni azon, hogy ki legyen a kedvezményezett, végignézve a különböző segélyszervezetek tevékenységét is.
– Mit nevezne a Jónak lenni jó! legfontosabb hozadékának?
– A közmédiának elsősorban nem az a dolga, hogy pénzt gyűjtsön, hanem hogy tájékoztasson, vagyis kiemelten fontos az ismeretterjesztés. A Katolikus Karitászt például rajtunk keresztül ismerték meg országosan az emberek. De említhetném például az autisták ügyét is. Amikor 2020-ban eldöntöttük, hogy ők lesznek a kedvezményezettek, a közmédia szinte valamennyi műsorában beszéltünk arról, mi az autizmus, hol tart a tudomány, kik hová fordulhatnak segítségért. Vagyis az embereket olyan információk birtokába juttatjuk, amelyekre egyébként nem biztos, hogy odafigyelnének. Eközben pedig a társadalom egy-egy kiszolgáltatottabb helyzetben lévő csoportjára irányítjuk a figyelmet. Ezen kívül a jótékonyság közösségteremtő, közösségerősítő hatású. Egy-egy ilyen akció után az emberekben tudatosulhat, hogy itt és most együtt segítünk, ki-ki a maga erejéhez mérten. Átélhetjük, hogy milyen nagyszerű érzés, ha jót teszünk másokkal. Amikor egy nyugdíjas bácsi vagy néni felajánlja az ötszáz vagy ötezer forintját, akkor azt érezheti, hogy ő ugyanolyan értékű ember, mint mondjuk az a nagyvállalkozó, aki öt-, tíz-, tizenötmillió forintot adományoz.
Hiszen mindenki a maga szintjén igyekszik segíteni és itt a szándék számít, a szív.
– Az adományműsor decemberben a koronavírus-járvány okozta krízis hatására a Regőczi István Alapítványnak szervezett jótékonysági kampányt. Mennyire volt sikeres a tavalyi akció?
– Amikor múlt év szeptemberében azon gondolkoztunk, hogy ki legyen az év kedvezményezettje, nem volt kérdés, hogy a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyerekeket fogjuk támogatni. Ami a gyűjtés végösszegét illeti, minden korábbi eredményt felülmúltunk, mert 345 millió forint jött össze. A sikert általában pénzben mérik, holott az sokszor nem csak pénzben mérhető. Sőt! Sokkal inkább abban, hogy hány embernek tudod megmozgatni a lelkét, hányat tudsz úgy megszólítani, hogy ezáltal az élete megváltozik, jobbá válik. És hány bajba jutottnak tudsz úgy segíteni, hogy visszaadod a hitét abban, hogy bízhat a többiekben, nem marad egyedül. Ez a fajta hasznosság nem mérhető forintban, hosszú távú befektetés.
– Ferenc pápa egy Szent Józsefet és Jézust ábrázoló bronzszobrot ajánlott fel a tavaly decemberi kampányban. Hogyan jutott el a szentatyához a műsor híre?
– Egy vagány húzásnak nevezném a szobor adományozásának történetét. A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson (az arról készült filmet pünkösdkor láthatják a nézők a Duna Televízión – a szerk.) nagyon mély benyomást tett rám Ferenc pápa, akit közelről kísérhettem végig budapesti tartózkodása alatt. Amilyen megosztó híreket olvashattunk a szentatyáról, annál nagyobb volt a meglepetésem, amikor a repülőgépen első pillantásra egy végtelenül kedves, közvetlen, megnyerő személyiségű emberrel találkoztam. A kongresszus után gondoltam, lesz, ami lesz, veszíteni való nincs, írok neki egy levelet, amelyben a műsor támogatására kérem. Gedő Ágnest, a Vatikáni Rádió magyar nyelvű adásának munkatársát kértem meg, próbáljon segíteni. Teltek-múltak a hetek, és egyszer csak a december 13-i, vasárnapi, egész napos műsorfolyam előtt egy nappal csörgött a telefonom. A Vatikánból hívtak, hogy a szentatya örömmel csatlakozik a Jónak lenni jóhoz! és személyesen választott ki egy olyan szobrot, amely az ő szívéhez egyik legközelebb álló szentet, Szent Józsefet, Jézus nevelőapját ábrázolja. Érdekesség, hogy Ferenc pápa hálószobájának éjjeliszekrényén is egy Szent Józsefet ábrázoló szobor van. Nekünk egy olyat ajánlott fel, amelyen József az ácsmesterségre tanítja az ifjú Jézust. Örömmel fogadtuk el a pápa ajándékát. Mindezt másnap, a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, meglepetésként árultam el Herczegh Anita asszonynak, a Regőczi István Alapítvány kuratóriumi elnökének. Nem titkolom, mind a ketten meghatódtunk.
Abban is biztos vagyok, hogy a Jóisten itt is segített, mert ahány kérés befut egy nap a szentatyához, annak alapján kevés esélyünk volt arra, hogy megvalósuljon az álmunk.
– Mi lesz a szobor további sorsa?
– A pápa adományának hírére Habsburg Eduárdot, Magyarország szentszéki nagykövetét kerestem meg, aki azonnal intézkedett a szobor Magyarországra szállításáról. Az ajándék Agárdra érkezett meg, ahol már várta a Máltai Szeretetszolgálat, és a kollégámnak átadva rendőri felvezetéssel hozták ide a székházba, olyan nagy becsben tartottuk. Ezután rögtön az alapítvány rendelkezésére bocsátottuk. Éppen pár napja találkoztam Herczegh Anita asszonnyal, aki elárulta, hogy komoly terveik vannak azzal kapcsolatban, hogy miként tudja legjobban szolgálni ez a nem mindennapi ajándék a Covid-árvák ügyét.
– A közszolgálati média rendkívüli adományműsorral vett részt az orosz–ukrán konfliktus miatt bajba jutottak támogatásában. Mennyire mozdult meg a társadalom?
– Ahogy kirobbant a háború, emlékszem, éppen forgattam, amikor felhívtam vezérigazgatót, hogy mi lenne, ha ebben a borzasztó helyzetben készítenénk egy rendkívüli Jónak lenni jó! műsort. A válasz az volt, hogy azonnal. Huszonnégy óra alatt ki kellett állítanunk egy stábot és kapacitást, stúdiót és kollégákat, akik azonnal igent mondtak a rendkívüli munkára. A megrázó helyzetek bemutatásán túl ez igazi közszolgálati feladat volt, amit a kollégák is éreztek. Az ízig-vérig műsorkészítő, ha helyzet van, azonnal alkalmazkodik és örömmel bedob apait-anyait. De valójában minden magyar ember is ilyen. Sokszor elégedetlenek vagyunk egymással, mindenki mindent nagyon jól tud és okosabb a másiknál, de ha jön egy rendkívüli helyzet, azonnal félretesszük a háborgásainkat, és jövünk, hogy segítsünk. Szerintem még nem halt ki belőlünk valami, ami Európa sok nemzetéből talán már igen.
A magyarban van szenvedély, lendület, igazi jó szív és akarat, ami azonnal cselekvő erővé tud válni, ha úgy hozza az élet. Ez történik a háború kapcsán is.
– Tevékenysége azt mutatja, hogy szívügyének tekinti a segítségnyújtást. Hogyan vált ennyire személyes ügyévé a jótékonyság?
– Az újságírói, műsorkészítői munka során az ember sok helyre eljut és sokféle emberrel találkozik. Erre más pályán nem nagyon nyílik lehetőség. Arra jöttem rá sok év alatt, hogy csak akkor tudod ezt a hivatást szívvel-lélekkel csinálni, ha szereted az embereket. A szeretet szónak viszont manapság nem adjuk meg a méltóságát, ahogy általában véve is vissza kellene adni a szavak eredeti értelmét. Ha tehát ilyen elkötelezettséggel csinálod a munkádat, készíted a műsoraidat, akkor mindig az építkezést, és soha nem a rombolást fogod szolgálni. Amikor a Gyorssegély műsorban folyamatosan tragikus emberi történetekről tudósítottam, akkor szembesültem először a ténnyel, hogy az élet mennyire törékeny. Bármelyik pillanatban, bármelyikünk kerülhet olyan helyzetbe, hogy mások segítségére szorul. Az együttérzés, a mások iránti tisztelet és az emlegetett szeretet rengeteget tud segíteni, annak is, aki kapja, de annak is, aki adja. A hit az életem iránytűje. És mivel a „a hit jó cselekedetek nélkül halott”, mondhatsz akármit, és mondhatnak rólad bármit, végül is a cselekedeteid mutatják meg, hogy milyen ember vagy.
Borítókép: Siklósi Beatrix (Fotó: Bach Máté)
