Komjáti Zoltán a hat baloldali párt támogatásával lesz az Összefogás Szegedért Egyesület jelöltje a június 26-i időközi választáson. Komjáti a Jobbik szegedi elnöke, és már a 2019-es önkormányzati választáson is elindult Szeged város 1. számú választókerületében, de kikapott a kormánypártok jelöltjétől, Mihálffy Bélától – olvasható az Origó cikkében.
Botka László, Szeged baloldali polgármestere támogatásáról biztosította Komjátit, közös sajtótájékoztatón jelentették be a jelölt indulását, akit a hat baloldali párt is támogat.Arról azonban nem ejtettek szót, hogy Komjáti Hitlert éltette Facebook-oldalán.A náci Németország hírhedt köszöntését, a „Heil Hitler” szófordulatot szimbolizálja a 88-as szám. A 8-as az ábécé nyolcadik betűjét, vagyis a H-t jelöli, így a 88 jelentése HH, vagyis a Heil Hitler.
A jobbikos politikus ezt a jelölést lájkolta közösségi oldalán egy fotója alatti hozzászólásban.

Láthatóan a Jobbikot nem zavarja, hogy szegedi elnöke egy szélsőséges eszméket támogató politikus, ráadásul a baloldali szivárványkoalíció tagjai és Botka László polgármester is kiállnak a jelölt mellett.Ez nem meglepő, hiszen a baloldal pártjai korábban is szemet hunytak egy-egy politikus szélsőséges, rasszista vagy antiszemita megnyilvánulásai felett, ha az érdekük úgy kívánta.Emlékezetes a jobbikos Bíró László esete, akit mind a hat baloldali párt támogatott 2020-ban, a tiszaújvárosi-szerencsi időközi választáson.
További Belföld híreink
Annak ellenére támogatták Bírót, hogy a politikus rendre antiszemita kijelentéseket tett, tetűcsúszdásoknak nevezte a zsidó közösséget, Budapestet pedig Judapestnek keresztelte át.
Az is látszik, hogy a Jobbik továbbra is ugyanaz a szélsőséges párt, amelyik korábban is volt, a baloldalon azonban ennek továbbra sincs következménye.
Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.
Borítókép: Komjáti Zoltán és Botka László (Forrás: Facebook/Origó)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Tisza és a debreceni jogászpolip: így támadják a jobboldali sajtót Magyar Péterék
A Tisza Pártot és Magyar Pétert segítő jogászok között figyelemreméltó személyi összefüggés látszik kirajzolódni.

Kocsis Máté: Gyorsan összejönne nekik az aranybudi + videó
Magyar Péterék eladósítanák az országot – figyelmeztetett a politikus.

Csak a macska volt abban a lakásban, amiben felcsaptak a lángok, azonnali beavatkozásra volt szükség
Fotókon a mentés.

Orbán Viktor: Döntő napok előtt áll Európa, a brüsszeli csata következik
A harcosoknak üzent a miniszterelnök.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A Tisza és a debreceni jogászpolip: így támadják a jobboldali sajtót Magyar Péterék
A Tisza Pártot és Magyar Pétert segítő jogászok között figyelemreméltó személyi összefüggés látszik kirajzolódni.

Kocsis Máté: Gyorsan összejönne nekik az aranybudi + videó
Magyar Péterék eladósítanák az országot – figyelmeztetett a politikus.

Csak a macska volt abban a lakásban, amiben felcsaptak a lángok, azonnali beavatkozásra volt szükség
Fotókon a mentés.

Orbán Viktor: Döntő napok előtt áll Európa, a brüsszeli csata következik
A harcosoknak üzent a miniszterelnök.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!