– Korábban azt mondta, hogy az 1867-es kiegyezésben eleve benne volt a bukás, mert a többi között a nemzetiségek ügyét és az ezzel kapcsolatos feladatokat nem sikerült megoldani. Ez vezetett Trianonhoz. Ön szerint miért nem törekedtek az akkori vezetők a megoldásra?
– A kiegyezés a magyar történelem legtalányosabb eseményei közé tartozik. Mohács és a török háborúk után a magyar állam megmaradására és talpra állására esély csak egy nagyobb egység részeként volt. Az 1867-es kiegyezésről Kossuth Lajos azt mondta: „Magyarország az osztrák sas hulltával megégettetik.” Mások a dualista Osztrák–Magyar Monarchiában a lehetőséget látták arra, hogy a magyarság egy nagyhatalom meghatározó részeként, annak oltalma alatt kiépítheti modern államiságát, és felzárkózhat a fejlett európai országok közé. Úgy látom, hogy a kiegyezésre szükség volt, igaz nem úgy, ahogy történt. Túl sok jogot hagyott Bécs kezében. A legnagyobb vétek mégis az volt, hogy elődeink politikailag kicsinyes huzavonákra fecsérelték az időt.
– Tisza István el is ismerte, hogy sok esetben látszatpolitizálást folytattak. Elmondható tehát, hogy az akkori vezetők hozzá nem értése is okozta a trianoni katasztrófát?
– Frázisok, jelszavak, alig leplezett érdekek és a nyomukban fellépő tehetetlenség taszította Európát az első és a második nagy háborúba, amit sem Tisza István, sem Teleki Pál nem tudott megakadályozni. Az ország sebezhetősége tette lehetetlenné, hogy a politikai elit elérje Magyarország kimaradását a háborúkból, amibe Ausztria, majd Németország kényszerített bennünket. Ilyen helyzetbe még egyszer nem kerülhetünk. Válságos pillanatokban egységes akarattal kell küzdeni a boldogulásunkért. Tisza ezt úgy mondta, hogy „Mohács előtt kell kezet fogni”. Kortársaink közül láthatóan ezt sokan nem értették meg.
– A cseh Masaryk és Benes gyakorlatilag az életüket tették fel arra, hogy a magyarokat megbélyegezzék és Magyarországot lehetőleg el is töröljék a föld színéről. Egyikük szerint az első világháborút Budapesten készítették elő. Lett volna esélye így a szlávokkal kiegyezni?
– A szlávok között már száz éve is megvoltak a kulturális vagyis politikai repedések. Masarykék pánszlávizmusa is inkább eszköz volt saját hatalmi törekvéseik megvalósításához. Talán, ha a csehek a Monarchiában még időben megkapják, amit jogosan akartak – a trializmust –, Masaryk magyarellenessége sem hatalmasodik el. Erre azonban nem került sor, mert a dualista Osztrák–Magyar Monarchia ebből a szempontból túl merev keretnek bizonyult.
– Nagy-Britannia és Franciaország több vezető politikusa is ellenezte a trianoni diktátum ratifikációját. Az USA nem is írta alá. El lehetett volna kerülni azt a megaláztatást, amiben hazánkat részesítették?
– A trianoni békediktátumot sajnos alá kellett írni, mert ha ezt nem tették volna meg az akkori vezetők, akkor Magyarországot egyszerűen felosztották volna. Láttam térképeket, amiken hazánk nem volt rajta. A Dunántúlon megosztozott volna Csehszlovákia és Jugoszlávia, de a csehek korridort is akartak a tengerhez, a szlovákok pedig az „három ősi szlovák hegyet”, a Tátrát, a Fátrát és a Mátrát nézték ki maguknak. A románok a Tiszát akarták határnak, a szerbek pedig Bajáig jöttek volna. Márpedig ha nincs Magyarország, akkor a magyar nemzetnek a fennmaradása is kérdésessé vált volna, mert a nemzetünk megmaradásának záloga az, hogy van országunk. Ez a honfoglalás óta így van. A trianoni szerződést azzal a feltétellel írták alá, hogy amint lehetőség lesz rá, meg kell kezdeni a békés revíziót. Trianon állandó fogságba taszította Közép-Európát, lehetetlenné tette az egymásra utalt államok hatékony együttműködését, az összefogást. Ezáltal viszont teljesen kiszolgáltatottá tették Közép-Európát – beleértve az összes itt élő nemzetet – először a náci Németországnak, aztán a kommunista Szovjetuniónak.
– A trianonit felülírta az 1947-ben aláírt párizsi diktátum, ami még rosszabb helyzetbe kényszerítette Magyarországot, hiszen közel ötven évre még megszállás alá is került az ország. Mindezek után van még értelme revízióról beszélni?
– A megszállás miatt maradtunk le annyira, hogy amikor felszabadultunk 1990-ben, akkor a gazdasági nívónk a nyugat-európai 50 százaléka alatt volt. Így jutottunk be az Európai Unióba és ezért ott sokan másod- vagy harmadpolgárnak gondolnak minket. Ebből származhatnak azok a gondolatok, hogy mi rajtuk élősködünk, mert ők adják a pénzt, pedig pont fordítva van. Lényegében újra lerabolták és kizsigerelték ezt a régiót. Mi viszont nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt években azért, hogy felzárkózzunk legalább az átlaghoz. Az 1947-ben aláírt szerződés és világrend ugyan még hatályban van, de mára gyakorlatilag egyetlen pontját sem tartja be senki. Egyedül a határokhoz nem nyúltak eddig. Sajnos ez a tabu háborúval dől le, holott ledőlhetne békésen is, mondjuk népszavazással, vagy megoldható lenne autonómiákkal is. Százéves lelkiismeret-furdalásokba kapaszkodni viszont dőreség lenne. Valódi revízió csak akkor képzelhető el, ha egész Európában elterjed egy újfajta erény, és felülkerekedünk a haszonlesés zsibvásárán. Ehhez az kell, hogy csak a valós igényeket elégítsük ki és ne az agyrémeket. Ilyen például a XXI. században mások anyanyelvhasználatát korlátozni, mások iskoláinak elvétele vagy a kettős állampolgárság intézményének megtagadása.
– Mit gondol, ilyen körülmények között lehet esélye Erdélynek az autonómiára?
– A jelenlegi állapotokban esélye legfeljebb Székelyföldnek lehetne az autonómiára, de a helyzet nem kedvez ennek. Ha jogi eszközökkel ez nem is sikerül, sikerülhet belső szellemi, lelki, vallási, nyelvi autonómia fenntartásával és erősítésével. Székelyföldön ez még közösségi szinten is működik, de működhet a szórványban is. Segíteni kell megtartani a hitet, mert minden gyötrelem árán megtartott hit megsokszorozza a mi erőnket is. Más lett a térkép, de a nemzet egy és ugyanaz.
– Az Írd alá elnevezésű kezdeményezés sikeres volt, összegyűlt az egymillió aláírás. Az uniót mégsem érdekli a kisebbségek sorsa. Lehet ezen változtatni?
– Az Európai Unió mai vezetői – és ami nagyobb baj, az európai entellektüelek jelentős része – nem fogékonyak erre. A benesi logika foglyai: „A kisebbség, ha jelentős is, nem nemzet.” Ők már a többség véleményére sem kíváncsiak. „A nemzet, ha még oly jelentős is, nemkívánatos” – mondogatják. A kisebbséget tehát nem ismerik el az adott ország egyenrangú alkotóelemének, a nemzeteket pedig lassan Európa egyenrangú alkotórészeinek. Ehelyett szellemi, lelki, erkölcsi tartás nélkül bolyongó tömeget látnának szívesen. Eszközük például a népcsere, amit álcázva migrációnak mondanak.
– Mit gondol, hol lesz Magyarország helye a jövőben akkor, ha tovább folytatódnak Európában a nemzeti szuverenitás és hagyományos emberi értékek elleni folyamatok?
– Az 1990-es évek vége óta sikerült katonailag, gazdaságilag és politikai értelemben is Nyugat-Európához kapcsolódnunk, ami a természetes helye hazánknak. Mindez azonban csak addig tartható, amíg ez a közösség nem lép olyan utakra, amelyek alapvető értékeinek feladásához vezetnek. Aki a mai frázisoktól eltér, azt kirekesztik, pedig ezek a szlogenek egyre inkább szembemennek a tudományossággal, értelemmel és a természettudománnyal is. Európa jelentős része már évek óta hadat üzent önmaga kultúrájának, nemzeteinek, családjainak, Istenének. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy ezek után is ki kell-e tartani az ilyen szövetség mellett. Optimista ember vagyok, és úgy érzem, hogy az európai polgárok meg fogják akadályozni a már elindult negatív folyamatok kiteljesedését. Ameddig van esélyünk a véleményünket európai választáson kinyilvánítani, illetve az egyes emberek személyi szuverenitását fenntartani, addig még minden trend megfordítható.
– Egy huszadik század eleji angol történész és publicista szerint „A magyarok csakugyan ázsiaiak... a nem magyar nemzetiségek a civilizált Európában példa nélkül álló elnyomó politika áldozatai a magyarok által.” Ez gyakorlatilag összecseng az uniós vezetők mai álláspontjával. Mi a véleménye erről?
– Mindez nem érdemelne szót, ha nem lett volna hatása. Sokkal nagyobb erőfeszítéseket kell tenni, hogy az európai közvélemény megismerje a valóságot, vagyis, hogy az igazunk el tudjon jutni hozzájuk. Ezt már Kossuth is tudta 1848-ban. Meglehet, hogy pénzbe kerül, de megtérül. Európaiak vagyunk, legfeljebb álmodunk néha a sztyeppék végtelenjével, a tenger határtalanságával, mert perspektíváinkat jócskán leszűkítette Trianon és ez szorongást okoz, sokszor frusztrációt is.
– Azt is mondta korábban, hogy a magyar egy „ébresztő nép”. Ön szerint sikerül valaha felébresztenünk Európát?
– Továbbra is azt mondom: ébresztő nép vagyunk. Szembemegyünk a széllel, és ez nehéz, de nem önmagáért a rebellióért tesszük, hanem mert igazságaink megfellebbezhetetlenek. A siránkozásnak már nincs itt az ideje. Az emlékezésnek, az összefogásnak annál inkább, és hogy olyan szelet gerjesszünk, amely végre nem szembe fúj. Amellyel a hazugságok csapdái fölé szállhatunk. A bánatot, a gyászt meg tudjuk élni, mert érintve vagyunk, de tudjunk örülni is. Együtt szállni, akivel lehet. Sokakkal ellentétben azt gondolom, hogy Európa még nem veszett el. Ma nem a legszebb arcát mutatja, de lehet, hogy éppen a most tapasztalható megrázkódtatás ébreszti fel. Nem szabad elfelejteni, hogy olyan munícióink vannak – a kultúránk, a hitünk és az erkölcseink – amiket csak ideig-óráig szoríthat vissza frázis, pénz, erőszak és áligazság.
– Idén a nemzeti összetartozás napján tartják az összmagyarság találkozóját, a csíksomlyói búcsút. Mi lehet ennek az üzenete?
– Szeretném, hogy a nemzet ne a vereség élményével emlékezzen a múltjára, még Trianonra sem, hanem megszabadulva a panasztól, a megfélemlítettségtől, az állandó alkuktól, a légszomjtól, a félszegségtől, magabiztos hitet mutasson. Melyik helyszín, és ki lenne alkalmasabb e hit felerősítésére, mint Csíksomlyó és Mária, a magyarok nagyasszonya. Ott a Nap, a Hargita, az oltár és a nép misztikus egységében az összetartozás érzése elűzi a szorongást, feloldódnak az ellentétek, a gyanakvások, és természetesnek látszik a szabadság és a béke.
Borítókép: Irredenta plakát (Forrás: Trianon Múzeum)
