– A keresztény roma szakkollégiumok létrehozásából ön is tevékenyen kivette a részét, és Miskolctapolcán már több mint tíz éve vezeti az intézményt. Hogyan ösztönzik a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatását?
– A roma szakkollégiumban szakesteket szervezünk, előadókat hívunk, különféle modulokat kell teljesíteniük a hallgatóknak, hiszen egy teljesítményalapú ösztöndíjat adhatunk nekik. Gyakorlatilag egy iskolai osztály létszámú közösség él együtt a kollégiumban, így a hallgatók is tudják egymást segíteni, illetve a munkatársaim is mindenben a rendelkezésükre állnak. A jelmondatunk az, hogy adjunk szívet a munkának, és a családbarát címet is sikerült elnyernünk, amit kevés egyházi intézmény mondhat el magáról a környéken. Emellett kiváló tehetségpont is vagyunk, mert a tehetséggondozásra is nagy hangsúlyt helyezünk. Utóbbiban sokat segít a miskolci görögkatolikus egyházmegye püspöke, Orosz Atanáz, aki támogatja az intézményünket, és rendszeresen beszélget a fiataljainkkal is. Jó látni azt is, hogy barátságok és szerelmek is szövődnek itt, én magam is több ilyen esküvőn prédikáltam, újabban pedig már ezek a házaspárok keresztelőkre hívnak. Ugyanakkor minden évben rendezünk alumni találkozókat is, hiszen több mint nyolcvan egykori szakkollégistánk van, és mindenkiről tudjuk, hogy az élet melyik területén boldogul. Büszkén mondhatom, hogy sokan a közigazgatásban helyezkedtek el, mások a versenyszférában dolgoznak, álláskereső alumni nincs, és mindenki Magyarországon él. Vagyis a felzárkózás szempontjából nagyon hatékony az a szemléletmód, amit a hallgatóinknak tudunk adni. Jól eső érzés, amikor visszatérnek, és azt mondják, hogy a legszebb éveiket töltötték itt, a roma szakkollégiumban.
– A szakkollégiumba való bekerülésnek nem feltétele az, hogy valaki hívő legyen. Az itt kapott tanítás hatására voltak esetleg olyan hallgatók, akik mégis megtértek?
– Volt olyan, aki úgy került be ide, hogy azt mondta, neki a pap ne magyarázzon meg semmit, majd úgy ment el, hogy megköszönte azt, amit itt kapott. A belső érési folyamatok tehát fontosabbak, és ha mi a munkatársaimmal hozzá tudunk járulni ahhoz, hogy a hallgatóink istenkereső emberekké váljanak, akkor jól végezzük a feladatunkat.