Miért sokkal nehezebb ma egy házasságot holtomiglan, holtáiglan működtetni, mint dédanyáink, nagyszüleink idejében? Mihalec Gábor szerint, bár hajdanán „nem volt divat válni”, nem feltétlenül azért, mert sokkal boldogabbak lettek volna nálunk – a szónak a mai értelmében. A nagyszüleink generációja ugyanis még egészen másképp szemlélte a házasság intézményét. Számukra a boldogság azt jelentette, hogy a család fenntartja magát anyagilag, biztonságban vannak és a gyerekek sora is jól megy. A szüleink generációjában viszont más fordulatot vettek a házassággal kapcsolatos elvárások: már nemcsak az anyagi biztonság és a gyerekek neveltetése volt a mérvadó, hanem az érzelmi beteljesülés is.
Boldogok akartak lenni, azt akarták, hogy valaki rajongva nézzen rájuk, hogy minden érintéstől libabőrösek legyenek, hogy átéljék a mindent elsöprő szerelem érzését. Ám ezzel, hogy a jó házasság fokmérője megváltozott, felmenőik boldogságát kifejezetten rossznak látták. Ugyanakkor, bár vágytak az érzelmi házasságra, nem volt meg az az eszköztáruk, hogyan lehet elérni vagy épp megtartani mindezt
– fejtette ki a család- és párterapeuta, aki több mint 26 éve él boldog házasságban.
A HÁZASSÁG MINT BŰNBAK
A tudományos világ ebben az időben figyel fel arra, hogy van egy érzelmi szükséglet, amelyre nincsenek meg az eszközök: az 1970-es években megszilárdul a párterápia, családterápia tudománya. Ebben a vákuumban jönnek létre azok a kutatások, amelyek arra a kérdésre keresik a választ: hogyan lehetünk boldogok a házasságunkban? A segítő könyvekben azonban nem mindenki hitt. – Hiába jelentek meg fantasztikus és hiánypótló könyvek, kutatások, amelyek segítő kezet nyújtottak az embereknek, a társadalom többsége úgy érezte, ezeket az érzelmeket semmiképp sem szabad a tudományra és a kutatásokra bízni, hanem szabadon, ösztönösen kell megélni, felfedezni. Ennek azonban az lett eredménye, hogy ma a házasságok fele a válókereset beadásával végződik – hívta fel a figyelmet Mihalec Gábor.
Bár a számok nem hazudnak, és ezek alapján úgy tűnhet, a boldogító igen intézménye nem működik, érdemes jobban megvizsgálni ezt a jelenséget.
A hetvenes években tengernyi publikáció és könyv jelent meg arról, hogy ideje lecserélnünk a házasságot, mondván, már nem állja meg a helyét a mai világban és kísérletezzünk inkább más együttélési formákkal. Ám hamar kiderült, nemcsak a házasságok, de minden más élettársi forma is éppoly törékeny. Sőt az élettársi kapcsolatok háromszor annyira bomlékonyak, mint a házasságok, emellett sokkal magasabb az alkoholfogyasztás aránya, és a kapcsolati erőszak is gyakoribb ezekben a kapcsolatokban
– mutatott rá a lelkész és terapeuta.
A kapcsolatok nem annak megnevezésén, hanem a személyes felelősségvállaláson múlnak; vagyis rajtunk áll, hogy mit hozunk ki belőle.
– Ha jól akarom csinálni, és ezzel a társam is egyetért, akkor elkezdhetjük együtt megtanulni. A szerelem megérthető, nem vagyunk kiszolgáltatva a sorsunknak, vannak eszközök, lehetőségeink, hogy a házasságunkat valóban boldogan élhessük meg. A legtöbb pár nem magától jön rá, hogyan lehetnek jó társai egymásnak, elmentek a falig, jól megütötték magukat, majd elhatározták, hogy jól akarják csinálni. Azok, akik egy ilyen krízishelyzetből képesek felállni, boldogabbak lehetnek, mint valaha – emelte ki.
ÚT A MÚLTBA
A párkapcsolatunk sikerének első lépése egy utazás: egyenesen a múltunkba. Fel kell térképeznünk, melyek azok a működési módok, amelyek idáig vezettek bennünket. Ezeket a történeteket lehet, hogy a kapcsolatunk elején találjuk majd meg, de az is lehet, hogy gyerekkorunkig vagy generációkon át kell utaznunk.
Fel kell tárnunk olyan családtörténeteket is, amelyek – vagy azért, mert gyakran mesélték őket, vagy, mert túl hangosan hallgattak róluk – valamiért beültek az érzelmi emlékezetünkbe.
Biztos mindenkinek ismerősen csengenek azok a családi történetek, amelyek a nagybácsiról szólnak, akiről mindenki tudta, hogy a felesége mellett még három másik hölgy is megfordul körülötte, vagy a nagypapa, aki bár nagyon jó ember volt, olykor eljárt a keze. Ezek a történetek szellemként kísértenek a családban, kapcsolatainkban. Ha valaki egy ilyen batyuval bekerül egy érzelmi krízisbe, ezek a tudattalan emlékképek aktiválódnak: felmenőink történeteit játsszuk újra, rosszul kezelünk konfliktusokat, érzelmi zsarolásba kezdünk; sőt gyakran ezek a minták a függőségekhez, hűtlenséghez vagy az agresszióhoz vezetnek minket
– sorolta.
– Szembe kell néznünk ezekkel a történetekkel, fel kell ismernünk, hogy ezeket a históriákat nem mi alakítottuk, nem a mi sorsunk, és meg kell keresnünk az okát, hogy ebben a kapcsolatban mi az, ami a hozott mintákat aktiválja. Hogyan tud a társam abban segíteni, hogy másképp reagáljak? Mi az, amivel én nehezítem meg az ő életét? Ezek a történetek választ adnak arra is, hogy miért reagálunk helyzetekre látszólag alaptalanul. Sokan egy életen át ismételgetik ezeket a történeteket, teljesen tudattalanul, és azok a gyerekek, akik ebben a légkörben nevelkednek, szintén ezt a mintát viszik tovább – fogalmazott, kiemelve, hogy:
Nem tartozunk az őseinknek azzal, hogy továbbvigyük a tőlük kapott destruktív csomagot, de tartozom a gyerekeimnek azzal, hogy ezekkel szembenézzek, és egy olyan csomagot adjak át, ami boldoggá teszi őket.
SZABAD EGY TÁNCRA?
Miután a krízisből megérkezünk a felismeréshez, hogyan járultunk hozzá tudattalanul a kapcsolatunk romlásához, elindulunk egy másfajta megélés felé: lehetőségünk lesz új stratégiákat kidolgozni ugyanazokra az élethelyzetekre.
– A következő lépés, hogy újrakoreografáljuk ugyanazokat a konfliktushelyzeteket, az eddigi tánclépéseket új tánclépésekre cseréljük: a saját bőrükön tapasztalják meg a felek, hogy ugyanazok a szituációk teljesen más végkifejletre is el tudnak jutni. Lehet úgy vitatkozni, hogy feszültséget okoz, és lehet úgy is, hogy beszélgetés közben megnyugvást érzünk. A mondatok között nem záporoznak golyók, nem beszélünk el egymás mellett, hanem megértésre lelünk. Idő kell, mire ezek az új minták rögzülnek és beépülnek a kapcsolatba, és egy krízishelyzet nem a régi sémákat aktiválja bennünk; de megéri gyakorolni, mert felszabadító érzés mindkét félnek – tanácsolta.
KÖZÖS VONÁS VAGY VÁLÓOK?
A család- és párterapeuta arról is beszélt, miért van az, hogy a kezdeti összhang végül csúfos kudarcba fullad. A segítő szerint a párválasztás során gyakran esünk abba a hibába, hogy olyan tulajdonságok alapján választunk, amelyek valójában elterelik a figyelmet a lényegről, vagyis a belsőnkről.
Képzeljünk el két kört egymás körül. A belső körben vannak azok a tulajdonságok, amelyek meghatározzák, hogy kik vagyunk: értékrendünk, személyiségünk, amelyen nem tudunk változtatni, és meghatározzák az identitásunkat. A külső körbe pedig olyan dolgok tartoznak, amelyek szintén fontos részei az életünknek, de nem elsődlegesen határoznak meg minket: a zenei ízlésünk, hogy korán kelők vagy későn fekvők vagyunk-e, sportolunk vagy inkább olvasni szeretünk. Sokszor a külső körben lévő dolgok azok, amelyek két embert összehoznak, azt viszont már nem egyeztetik, hogy a kör közepén mi van. Egy kapcsolat a belső körben lévő különbözőségeket nehezen tudja tolerálni hosszú távon. Ám ha belül összhang van, akkor, ha kívül különbözünk is, azt elviseljük, egymásra tudjuk hangolni
– fejtette ki Mihalec Gábor, aki úgy véli, sok múlhat azon is, ha még az esküvő szervezése előtt felkészülünk a házasságra. – Egy nemzetközi kutatásban hatszáz pár vett részt egy házasságfelkészítő tréningen. Kétévente, tíz éven át vizsgálták, mennyire tartós ezeknek a pároknak a kapcsolata: a tréning résztvevőinél mindössze három százalék, míg az átlag lakosság esetében a válási arány ötven százalék volt – hívta fel a figyelmet.
Azok, akik az otthontervezés mellett a házasságra is felkészülnek, sokkal tudatosabban kezelik a konfliktusokat, legyen szó anyagi kérdésekről vagy anyósproblémákról. Előre fel tudnak készülni olyan helyzetekre is, amelyek még nem jelentek meg, de később szétfeszíthetik a kapcsolatot. Ez egy nagyon fontos önismereti tréning egyben, hiszen olyan kérdésekre kapunk választ, hogy a szüleim hogyan kezelték a pénzt, mit gondolok a hűségről
– részletezte a terapeuta.
BOLDOG BÉKEIDŐK
De hogyan lehet valóban sikeres egy házasság? Mi a garancia arra, hogy ha magunk mögött hagyjuk a felmenőink traumáit, és a szerelmünk „belső köre” is stimmel, valóban működik-e majd a frigy? Mihalec Gábor úgy véli, számos praktika van arra, hogy egy élethosszig tartó – valóban boldog – házasságot alapozzunk meg.
Teremtsük meg a saját világunkat! Tegyünk fel néhány kérdést magunknak: mi az, ami megkülönböztet minket mások kapcsolatától? Mi az a lelki örökség, amelyeket át akarunk adni a gyermekeinknek, a világnak? Teremtsünk közös rituálékat, és ne csak beszéljünk róla, hanem valósítsuk is meg álmainkat. Hátráltatás helyett támogassuk egymást; fogalmazzuk meg, hol szeretnénk tartani öt vagy tíz év múlva, milyen közös és egyéni céljaink vannak. Ezek a tervek, álmok mind kapaszkodót jelenthetnek a mindennapokban
– mutatott rá, majd hozzátette: jó, ha tudjuk azt is, hogy a rendszeres dicsérettel az aranylakodalom sem lehetetlen.
Naponta ugyanis ötven százalék esélye van annak, hogy éppen jó passzban találjuk egymást a párunkkal, és jó esetben 25 százalék esélye van annak, hogy ugyanolyan szinkronban vagyunk a másikkal; a konfliktusok kialakulására viszont 75 százalék az esély.
– A párok a pénzről vitatkoznak a legtöbbet, de valójában nem az anyagiakról vitáznak, hanem arról, amit az számukra jelent. Van, akinek szeretetpótlék, vagy a munkájának az elismerését, míg másoknak az érzelmi biztonságot jelenti. Éppen ezért a vitás helyzetek során elfordulás helyett forduljunk egymás felé, és ahelyett, hogy egy magas labdát lecsapnánk vagy kivonulnánk a kényelmetlen helyzetből, szeretettel hallgassuk a másik felet. Fejezzük ki szeretetünket és csodálatunkat egyaránt, mert ez az, ami előrevisz majd minket egy közös úton – foglalta össze Mihalec Gábor.
