Végül magára maradt a Jobbik

Kimondani, hogy a Jobbik a jövőben nem működik együtt a DK-val, kényszerlépés volt Gyöngyösi Márton részéről – mondta Nagy Ervin, aki szerint attól, hogy a Jobbik elnöke pártjára aggatja a konzervatív logót, nem fogja visszaszerezni korábbi szavazóit. A XXI. Század Intézet elemzője szerint a párt teljesen magára maradt.

2022. 10. 04. 6:24
20220702 Budapest Jobbik tisztújító kongresszus Fotó: Mirkó István (MI) Magyar Nemzet képen: Gyöngyösi Márton a Jobbik új elnöke Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nemcsak Gyurcsánnyal, az ördög öreganyjával is együttműködünk, ha szükséges

– szögezte le két és fél évvel ezelőtt Gyöngyösi Márton, aki a minap az ATV-ben arról beszélt, pártja a jövőben semmilyen választáson nem indul a DK-val.

A Jobbik elnöke egyébként még pár hónapja írt elnökjelölti szándéknyilatkozatában is úgy fogalmazott, 

bár az ellenzéki együttműködés a választáson óriási vereséget szenvedett, valószínűleg lesz még dolgunk a többi ellenzéki párttal, és ezt én magam is így tartom helyesnek

Arról, hogy Gyöngyösi miért épp most látta szükségesnek, hogy véleményt nyilvánítson Gyurcsány Ferencről, Nagy Ervin, a XXI. Század Intézet elemzője azt mondta, a Jobbik és a DK közötti szakítást először Gyurcsány mondta ki azzal, hogy létrehozta az árnyékkormányt, és közölte, nem várna arra, hogy a többi párt összeszedje magát.

Gyöngyösi felismerte, hogy a DK megpróbálja leuralni a baloldalt, és rájuk már nem lesz szüksége a DK elnökének. Így inkább megpróbált morális előnyt szerezni azzal, hogy az előző nyilatkozataival szembe menve kijelentette, hogy a jövőben a Jobbik nem fog együttműködni a DK-val. Ez a kijelentés okafogyott, mindez egy kényszerlépés volt a Jobbik részéről

– fogalmazott Nagy Ervin. Az elemző úgy véli, a Jobbik ezzel a lépéssel teljesen magára maradt.

Hangsúlyozta, a Jobbik több ideológiai irányváltáson van túl, ezek közül a legdrámaibb az volt, amikor a jobboldalról átkeltek a baloldalra, és mind politikai mondanivalójukban, mind szövetségi politikájukkal a baloldali összefogás részévé váltak.

Gyöngyösi mindig ott volt a Jobbik irányváltásai­nál. Így volt ez, amikor a nemzeti radikális pártban néha szélsőséges kijelentéseket tett, aztán, amikor a Jobbik oroszpárti volt, Gyöngyösi is oroszpártiságot mutatott. A Vona Gábor alatti átpozicionálásnál, azaz néppártosodásnál annak egyik élharcosa volt, és felülvizsgálta az oroszokkal való álláspontját is, majd ő lett a szankciók legnagyobb támogatója. Most egy újabb fordulatot próbál véghezvinni, amire már nem sok esélyt látok. Az hogy önmagára vagy a pártra ráaggatja a konzervatív jelzőt, attól még nem lesz az, így az egykori jobboldali szavazókat ezzel a Jobbik nem fogja tudni visszaszerezni

– vélekedett Nagy Ervin.

Borítókép: a pártelnök folyamatosan változtatja véleményét (Fotó: Mirkó István)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.