A Székely Hadosztály részére biztosított élelmiszer vonatokat a vörös katonák kirabolták, éppúgy a 21. székely csoport gazdasági hivatalát pénzzel és élelmezési cikkekkel együtt. Azt a pénzt és élelmet rabolták el, mely a székely katonák részére volt szánva. A hős székely sebesülteket bántalmazták, titeket kigúnyoltak, tisztjeiteket megalázták, vádakkal illettek benneteket, hogy az ellenség elől gyáván megfutamodtatok, géppuskákkal támadtak meg székely katonákat. Rosszabbul viselkedtek veletek szemben, mint az eddig harcban volt ellenségeitek.
Ti haza akartok menni. Mivel a kevés számban beérkezett vörös csapatok az ellenség elől gyáván, rabló módra megfutamodtak, ti egyedül harcoltatok többszörös túlerővel szemben és idővel minden eredmény nélkül elvérezve, a derék, becsületes, tisztességes székely és erdélyi magyar, kimerülten és fáradtan mindennemű segítség nélkül, ruha nélkül, fázva, áll szemben a túlerővel. Az ellenség túlereje ajánlatot tesz nektek, hogy életetek biztonságban lesz, pénzetek, magánvagyonotok épségben marad és aki nem kommunista, békésen visszatérhet lakóhelyére Erdélyországba vagy az entente csapatok által megszállott területekre, de követelik, hogy a fegyvert tegyétek le.
Mérlegelve a reménytelen általános helyzetet, nem vállalhatok felelősséget azért, hogy tovább vért ontsak ilyen körülmények között. Válasszatok Ti, melyik utat akarjátok és eszerint járjanak el a parancsnokok, kik közvetlen ellenséggel állanak szemben. Én, aki annak idején Kolozsvárt szerveztelek benneteket, cserben hagyni nem foglak; ha a harcot választjátok, a végső küzdelmet veletek harcolom, ha pedig az entente ajánlatát elfogadjátok, veletek maradok, hogy ígéretüket betartsák.
Felhatalmazom a parancsnokokat arra, hogy a csapatokat minden felesleges vérontástól megkímélve, ha a csapat az entente ajánlatát elfogadja – hadikövet útján az ajánlat szellemében tárgyalhassanak.”
A Vörös Hadsereg szedett-vedett egységei megállás nélkül hátráltak Budapest alá, nyomukban a románokkal, akik Tiszafüred és Szolnok kivételével birtokba vették a Tisza vonalát. A román nagyvezérkar parancsára a román hadsereg ekkor lábhoz tette a fegyvert, hiszen 1916 óta dédelgetett álmuk látszott megvalósulni, elérték az általuk megálmodott România Mare nyugati határát.
A románok nem bántak úriemberként a fogságukba esett székelyekkel, szándékaikat fegyverszüneti feltételeik is jól mutatták:
„[…] a) azonnali fegyverletétel,
- b) a csapat és a tisztek internálása azon időpontig, míg a jelenlegi magyarok elleni – akció nincs befejezve,
- c) biztosítva van életük, vagyonuk és teljes szabadságuk, ha rendeleteinket és törvényeinket tiszteletben tartják,
- d) azonnal, amint az e pillanatban folyamatban levő harcok befejeződnek, szabadon lesznek bocsátva és tűzhelyeikhez mehetnek.”
A legénység hadifogolytáborba került, tisztek pedig a brassói fellegvárba, ahonnan csak 1920 nyarán engedték ki őket. Akik nem adták meg magukat, azok a Székely Dandár kötelékében voltak ott a magyar Vörös Hadsereg felvidéki hadjáratában. 1919 augusztusában anabázisuk révén sikerrel csatlakoztak a Dunántúlon lévő Nemzeti Hadsereghez. Antant nyomásra 1919 szeptemberében a dandárt feloszlatták. Közülük többeket átvett a Magyar Királyi Nemzeti Hadsereg, de az 1921 nyarán kirobbant nyugat-magyarországi felkelésben is a Székely Hadosztály számos, egykori katonája vett részt.
Stomm altábornagy a Székely Hadosztályról és volt parancsnokáról így vélekedett: „[…] A hadosztály felállítása teljes mértékben megfelelt az erdélyi magyarság érdekeinek. Annak, hogy ne essék egész Erdély román kézre. Amit a székely hadosztály 1918. december végétől 1919. április 20-ig teljesített, hatalmas volt. Magában véve már az a tény is, hogy folytonos anyagi hiánnyal küzdve, forradalmi miliőben, megmételyezett országban, Budapest ellen is harcolva mégis megszerveződött, és hadosztályszellemet tudott teremteni. Megvoltak a harci sikerei is. A hadadi ütközetben 70 főből álló székely század visszaverte a 16. regátbeli román gyalogezred két zászlóaljának támadását, és egy – biztosítás nélkül előrenyomuló – teljes zászlóaljat is foglyul ejtett. […]
Nem tudok meghatottság nélkül emlékezni volt hadosztályparancsnokomra, Kratochwill [sic!] Károly ezredesre, a melegen érző emberre, és alárendeltjeinek érdekeit szívósan védő vezetőre, akinek a hadosztály felállítása, harcos szellemének fenntartása és emelése terén hervadhatatlan érdemei voltak. Büszke vagyok rá, hogy mellette szolgálhattam, a hadosztály-parancsnokság vezérkari osztályába beosztva, s működhettem Erdélyért, melyet már a háború alatt, 1916-ban megismertem és megszerettem […]”
A hadosztály szellemének és emlékének ápolására a Székely Hadosztály román fogságba esett tisztjei Brassóban megalapították a Szent László Székely Rendet, majd 1930-ban a Székely Hadosztály Egyesületet, amelyet aztán az 1944/45-ben szovjet szuronyok árnyékában visszatérő, magyarul beszélő moszkovita kommunisták több más szervezettel együtt megszüntettek.
A szerző Babucs Zoltán történész, a Magyarságkutató Intézet ügyvivő-szakértő munkatársa.
Az eredeti írás „Nem fajult el még a székely vér” – 1918. december 1-jén indult meg a Székely Hadosztály szervezése címen olvasható a Magyarságkutató Intézet oldalán.
Borítókép: A Székely Hadosztály Szatmárnémetiben, 1919. március 2-án (Forrás: Wikipédia)