– Nincs könnyű helyzetben a világ az utóbbi években, a koronavírus-járvány 2020 kora tavaszától sanyargatja az emberiséget, míg idén februárban kitört az orosz–ukrán háború, ami szintén sokak életét teszi tönkre. Marad ilyen időkben elegendő figyelem a megszülető Kisjézusra?
– A nehézségek, szenvedések és megpróbáltatások kétféleképpen hatnak az emberekre. Valaki jobban Isten felé fordul a küzdelmek hatására, és Jézus Krisztusba kapaszkodik. Mások viszont azt mondják, hogy ha van Isten, akkor miért engedi a nehézségeket, és a háború és a koronavírus-járvány kapcsán szinte megerősödni látják a véleményüket. Ez sokszor egy felületes valláskritika eredménye. Fontos azonban hangsúlyoznunk, hogy a háború nem az Isten műve, hanem az emberé. S így látnunk kell, hogy az ember vétkes és bűnös. Még egy járvány sem mentes attól, hogy az emberek gyarlósága, bűne bele ne játsszon.
– Elnézve a világot, a jóléti országokat, az az ember érzése, mintha eleve egyre kevesebben kérnének az Isten fiából, Krisztusból. Valóban ilyen negatív tendencia uralkodik?
– Sajnos igen. A szekularizációnak mondott elvallástalanodás, elvilágiasodás hat az emberekre, és a dömpingben jövő médiaráhatás – ami sokszor teljesen ellentétes a keresztény értékekkel – kimossa az agyakat. Ehhez hozzáadódik, hogy az emberek sokszor nem szeretnek a fősodortól eltérni, működik a csordaszellem. S így amíg nem jön egy újabb szellemi áramlat, ami észre téríti az embereket, az átlagembernek nem jut eszébe, hogy Istenhez forduljon. Föl lehet ugyanakkor tenni a kérdést: mi az az érték, eszme, amibe annyira belekapaszkodnának Nyugaton? Az egyéni szabadságot hangsúlyozzák, de ugyanakkor nagyobb, évezredes emberi értékek iránt – mint házasság, nemzet vagy haza – nem mutatnak érdeklődést. Előbbre való számukra az LMBTQ-jogok legalizálása, a szivárványos mozgalom segítése. Közben Nyugaton semmiféle védelme nincs a kereszténységnek, lassan már karácsonyfát sem lehet állítani, és többfelé kerülni kell a keresztény szimbólumokat, a bibliai feliratokat, mert az sérti a más világnézetű emberek érzékenységét. Itt tartunk.
– A világ egyes részein az üldözött keresztényeknek nem adatik meg, hogy békében készüljenek fel a karácsonyra, és nyugalomban ünnepeljenek. Mégis tíz- és százmilliók tartanak ki az üldöztetésük közepette a hitük mellett. Miért van az, hogy ők küzdeni, akár meghalni is képesek Krisztusért, a jólét embere pedig hátat fordít a Megváltónak?
– A teljes, totális pusztítás mindent megsemmisít, de a mérsékelt üldözés ki tudja váltani a vallás növekedését. Már Tertullianus egyházatya is úgy fogalmazott a császárnak írt egyik iratában, hogy „hiába öltök meg bennünket, a keresztények vére mag”. Mára azonban Nyugaton minden relativizálódott, semmiért nem kell kiállni, mindenkinek lehet igaza. Egy ilyen világban nehéz azt mondani, hogy még áldozatok, üldöztetés árán is vállalom a küzdelmet.
– Vagyis akinek van veszítenivalója, az ahhoz jobban ragaszkodik, mint magához a hithez, és akinek nincs semmije, az az Úrba kapaszkodik?
– Ez egy érdekes kérdés, mert sok olyan ember van, akit nem üldöznek, mégis mélyen istenhívő, és sokszor ennek a fordítottja is igaz. S vannak olyan magas beosztásban levő, jólétben élő emberek is, akik komolyan megvallják a hitüket. Jézus körül is voltak tehetősek. Vagyis nem igaz, amit a marxizmus mondott annak idején, hogy a vallás a szegények ópiuma. Persze az igaz, hogy a szegény ember fogékonyabb a transzcendens dolgokra, s ha valaki konzumtársadalomban él, abban az az érzet alakulhat ki, hogy neki semmi sem hiányzik, így nincs mit kérnie az Istentől.
– Az orosz–ukrán háború és következményei egész Európát felforgatták, de az legalább pozitív, hogy a kontinens országai nem mutatnak ajtót a bajbajutottaknak, a menekültek nem járnak úgy, mint több mint kétezer évvel ezelőtt a Szent Család. Ez reményt adhat azoknak, akik egy jobb, szeretetteljesebb földi világban reménykednek?
– Mindenképpen. Fontos megjegyezni, hogy a szomszédban zajló háború miatt valódi menekültek jönnek hozzánk. Nem úgy, mint a délről érkező, agresszív, olykor még fegyveres harcba is bocsátkozó gazdasági bevándorlók, akik megpróbálnak betörni Magyarország területére. Ők távoli országokból, ismeretlen indítékkal jönnek.
– Mi kellhet ahhoz, hogy az emberiség jobb útra térjen? Égi büntetések?
– Rengeteg figyelmeztető jel van a világban, sokan mégsem veszik észre. Azt hiszik, hogy örökké élnek, és a pénzükkel mindent meg tudnak oldani. Ebben a hatalmi pozícióban nem éreznek hálát, sem szükségét annak, hogy Isten felé forduljanak.
– De azért a pozitív példák működhetnek?
– Természetesen vannak olyan emberek, akik éppen mások példája nyomán változtatják meg az életüket. A latin közmondásnak van igaza, amely szerint a szavak elszállnak, a példák vonzanak. Elég csak a híres orvosunkra, Batthyány-Strattmann Lászlóra gondolni, aki igazi jómódban élhetett volna, de ő a szegényekre, a betegek ápolására költötte a vagyonát. Aztán megbetegedett, és úgy halt meg, hogy maga is sokat szenvedett. Ám az ő példája, az élete és szenvedése hatással voltak másokra, akik neki köszönhetően tértek meg Istenhez.
– Az energiaválság, a takarékoskodás miatt mintha ebben az adventben halványabb lett volna a csillogás, és sokan talán kevesebbet foglalkoztak az ajándékok hajhászásával is. Ez szükségszerűen megnyitja a szíveket?
– Igen, a két dolog összefügg. Ahol a fogyasztás uralja el a karácsonyt, a lelki értékek elsikkadnak. Nem véletlen, hogy a kereskedelem már októberben beindul, zúdulnak ránk a reklámok, hiába van infláció, drágaság, nem hagyják nyugodtan az embereket, így próbálják elvenni az ünnep lényegét, hogy Isten emberré lett. A többi csak erre rakódó hagyomány.
– Ajándékozni azért szinte mindenki szeret. De milyen a helyes ajándékozás?
– Magam sohasem szoktam olyan ajándékot adni, ami valamiképpen nem szellemi és lelki. Még itt a házban is, amikor karácsony előtt összejövünk, jellemzően vallásos könyvet kapnak a munkatársak. Arra viszont mindig ügyeltem, hogy egy amúgy is szükséges vásárlással sohasem tudtam le a karácsonyt, ha kellett egy technikai eszköz, akkor megvettem külön. Ez valószínűleg azért is alakult ki nálam, mert gyerekkoromban sokszor az volt az ajándék, amit amúgy is adtak volna, esetleg kaptunk mellé egy könyvet vagy egy kis játékot. Szegény világ volt, ez mindenkinél így volt akkoriban.
– Karácsonykor az éjféli mise vagy a többi ünnepi alkalmak jellemzően mindig nagy tömegeket vonzanak. Ezekre a szertartásokra most is sokkal többen járnak, mint más szentmisékre?
– Sajnos az ma már nem igaz, hogy sokkal többen, de azért valamennyivel nagyobb a részvétel az ünnepi szertartásokon. A hajnali miséket, a rorátékat viszont stabil kör látogatja. S ezekre a szertartásokra sokkal többen jönnek el, mint egy szokásos hétköznapi misére. Ezek a szertartások most főleg a városokban népszerűek.
– Mivel lehetne elérni, hogy azok, akik csak nagyobb ünnepeken vesznek részt a szentmiséken, tartósan az egyházközségek tagjai maradjanak?
– Az emberek többféleképpen vallásosak. Van, aki csak a népszámláson tünteti fel a vallását, más kifizeti az egyházadót, megkereszteli a gyereket, esetleg szentségi házasságot köt. Akadnak, akik nagy ünnepeken jönnek a szentmisékre, míg sokan rendszeresen járnak templomba. Igyekszünk hatni az emberekre, de nem könnyű változást elérni.
– Mennyire hagyott nyomot a lelkekben, a hitéletben, hogy a járvány alatt jó ideig nem lehetett személyesen szentmisékre járni?
– Azt vártuk, hogy a pandémia elmúlása után egy nagyobb fellendülés jön a vallási életünkben, mint ahogy annak idején a nagy járványoknál is volt. A pestisnél, amikor megszabadultak a bajtól, a városok főterén Szentháromság-szobrot állítottak hálából. Most ezt nem tapasztaljuk egyelőre.
– A pandémia alatt, a templomok kényszerű bezárásával a hívek online miséken vehettek részt. Lehetett ebből előnyt kovácsolni?
– Ártani biztosan nem ártott ez az új helyzet, legfeljebb nem járt akkora haszonnal, mint gondoltuk. Az online tér kihasználásával egyes rendezvényeinket, programjainkat fel tudjuk tenni a világhálóra, így többekhez érhetünk el a templom falain kívül. Magam is élek a lehetőséggel, a prédikációimat, a hittanóráimat sokakhoz eljuttatjuk online formában, és sokszor olyanok adnak pozitív visszajelzést, akiket nem is ismerek. Biztos, hogy sokkal több embert érek így el, mintha egy akármekkora bazilikában prédikálnék. Az online tér azonban csak szükségmegoldás, de nem elegendő.
– Tudja már, hogy mire helyezi majd a hangsúlyt a karácsonyi prédikációjában?
– A gondolat mindig ugyanaz: Jézus születése. Szerb Antal aforizmája jut eszembe, amely szerint a hívő mindig tisztában van vele, hogy a pap hová fog kilyukadni, csak azt nem tudja, hogy miként. Ettől persze még rendre gondolkodom a prédikációkon a szentmisék előtt, de az csak a végére formálódik ki teljesen. Ebben a nehéz, háborús helyzetben nyilvánvalóan benne lesz a szentbeszédben a békesség kérése Istentől, fontos lenne, hogy az emberek észhez térjenek. Az angyalok is azt mondták Jézus születésekor, hogy „dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a Földön a jóakaratú embereknek”. Ezt a gondolatot is bele fogom szőni a prédikációba, mint ahogy azt is, hogy a nehézségek közepette is fontos ünnepelni. Még nagy csaták közepette a katonák is mindig karácsonyoztak valamiféleképpen, az örömhírnek nem lehet gátat szabni.
