A politika iránti közérdeklődés halványulása számos kihívás elé állítja a pártokat, így egyebek mellett a megfelelő létszámú tagság felépítése is egyre nagyobb nehézségekbe ütközik. Bár az elmúlt évtizedekben ettől a tendenciától függetlenül is folyamatosan csökkent a párttagság mérete és jelentősége, a megfelelő társadalmi beágyazottság eléréséhez és megtartásához továbbra is nélkülözhetetlen egy bizonyos szintű létszám. Ha egyes pártok a tagság kiépítésének a terepmunkáját megkerülve (akár megvásárolt) médiaszereplésekkel, egy-egy személyiség brandjének felépítésével, valamint különböző háttéralkukkal igyekeznek érvényesülni, akkor az a stratégia kérészéletű sikereket ugyan hozhat, de hosszabb távon komolyabb kockázatokat rejthet magában.
Toborzás helyett média
Kiszelly Zoltán, a Századvég politikai elemzési központjának igazgatója a Magyar Nemzetnek kifejtette: az elmúlt évtizedekben a pártok költségvetési keretének kibővítésével egyre kevesebb feladat hárult a tagságra, így számos olyan tevékenységet kiszervezhettek, mint például a plakátragasztás vagy a különböző rendezvények megszervezése.
Mindemellett Magyarországon nagyjából tízezer főnyi párttagság továbbra is szükséges a hatékony működéshez, hiszen megyénként kell legalább ötszáz-ezer fő, akik a emberekkel folyamatosan tartják a kapcsolatot
– fogalmazott az elemző. Szavai szerint a valódi társadalmi támogatottsággal nem rendelkező úgynevezett médiapártok esetében a tagság olyan mértékben csökevényes, hogy még a 106 egyéni választókerületben sem képesek kiállítani a jelölteket. Ennek iskolapéldájaként említette a Karácsony Gergely-féle Párbeszédet, amely csupán úgy tudott parlamenti frakciót alakítani, hogy közös listán indult a baloldali pártokat tömörítő szivárványkoalícióval, és különböző alkukkal néhány egyéni jelöltjét számukra nyerhető, budapesti körzetekben indíthatta.
A „mekkora pofont ne adjak” jelenségéről van szó. Ha ugyanis a Párbeszéd és a hasonló törpepártok a fővárosban vagy a vidéki nagyvárosokban képesek annyi szavazót megszólítani, ami a nagyobbaktól elvenne két-három százalékot, akkor az utóbbiak már inkább kiegyeznek velük. Ha pedig együtt indulnak, akkor egy-két százalékkal még növelni is tudják az össztámogatottságukat. Mára már az egyre fragmentálódó baloldal többi kisebb formációja is így operál, és már az LMP-nek, az MSZP-nek és a Jobbiknak is a hordozórakétaként működő nagyobb pártokkal – a DK-val és a Momentummal – kötött alkuk révén lehet csak képviselőcsoportja az Országgyűlésben
– fejtette ki az elemző.
„Ejtőernyősök és szakértők”
Kiszelly Zoltán rámutatott, hogy a médiapárti lét komoly kockázatokat is hordoz. E formációk komoly gyengeségeként említette, hogy a párt brandje helyett egy-egy politikus imázsát építik fel, mivel így egy pártszakadás vagy az adott karakter elhiteltelenedése következtében kártyavárként dőlhet össze az egész projekt.
Jakab Péter is a saját nimbuszának növelésére – elsősorban a saját Facebook-oldalának a reklámozására – fordította a pártpénzeket a Jobbik népszerűsítése helyett, aminek a kilépése után meg is lett a negatív következménye a pártra nézve. Korábban is hasonló folyamat zajlott le azon pártok esetében, amelyek elsősorban egy-egy politikusuk személyére alapozták az identitásukat. A Független Kisgazdapárt népszerűsége például komolyan megszenvedte Torgyán József villaépítési botrányát, de ide sorolható a MIÉP Csurka István halálát követő eljelentéktelenedése is. A sokáig a Momentum meghatározó arcaként szereplő Fekete-Győr Andrásnak a médiában hangoztatott butaságai is nagy számban idegeníthették el a liberális párt szimpatizánsait
– sorolta a politológus.
Az igazgató a médiapártok további jellegzetességeként – és Achilles-sarkaként – említette a maroknyi pártelit körül burjánzó szakértői gárdát.
– Sok esetben arról van szó, hogy a szakértőket nem valós feladatok ellátására alkalmazzák, hanem a médiapártok érvényesülését biztosító alkuk részeként ejtőernyőztetik be hozzájuk a szívességet tevő nagyobb pártok vagy egyéb szervezetek.
Karácsony Gergelyt például több tucatnyi szakértő veszi körül, ezt még a baloldali médiumok is kritizálták. A szakértői pozíció jellemzően ugródeszkaként szolgál, ahonnan előbb-utóbb fontosabb politikai pozícióba helyezik az adott ejtőernyőst. Így szerezhetett parlamenti mandátumot a Párbeszéd jelöltjeként Jámbor András, de az Action for Democracy nevű szervezeten keresztül a baloldal kampányának amerikai pénzeket közvetítő Korányi Dávid is először Karácsony tanácsadójaként tevékenykedett
– említett példákat Kiszelly.
