Resperger István szót ejtett arról is, hogy a Világbank legutóbbi felmérése szerint 411 milliárd dollárba kerülne Ukrajna újjáépítése. Kiemelte: nem világos, hogy lesznek-e tárgyalások a területekről. – Az újjáépítésben az Európai Unió tagországai mindenképp részt vennének, illetve jelentős szerepet vállalna ebből az Egyesült Államok is. De nem véletlenül hívják a kínai vezetőket is Ukrajnába, hiszen az EU tagországai mellett egy olyan nagyhatalomra is szükség lesz, mint Kína – szögezte le az ezredes. Azzal kapcsolatban, hogy az EU, valamint az Egyesült Államok meddig tudja finanszírozni Ukrajnát, Resperger István megjegyezte: a fegyver-, valamint a lőszerszállítás területére vonatkozó EU-s vállalást sok tagország tudja biztosítani. – Ugyanakkor azt is látni kell, hogy fegyverzetet a legtöbb ország már nem tud átadni a saját biztonságának veszélyeztetése nélkül – hívta fel a figyelmet.
– A fegyverlobbi, valamint a fegyverkereskedelemhez kapcsolódó részvények árfolyam-emelkedése jelentős, hiszen minden ország legalább a GDP-je két százalékát fordítja katonai kiadásokra. Ez nyilván jó hatással van a gazdaságra, mivel munkahelyeket teremt, és lehet fejleszteni a saját hadiipart
– közölte az ezredes.
Ám jelezte, hogy eközben Európában az embereknek egyre nagyobb problémát okoz az infláció, a gazdasági visszaesés, valamint az energiaszektort érintő nehézségek. – Több helyen is láthatjuk, hogy elégedetlenek az emberek a politika irányába a NATO és a fegyverkezés ellen, valamint a béke előmozdítása érdekében – fogalmazott Resperger István.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!