Tüntettek a tanárokért, dulakodásba torkollott a kordonbontás a karmelitánál

A randalírozók között volt Hadházy Ákos, a momentumos Gelencsér Ferenc és Lőcsei Lajos is, akiket a rendőrök kézben cipeltek ki a tömegből.

2023. 04. 24. 16:15
Fotó: Arpad Kurucz
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megérkeztek a tüntetők a Belügyminisztériumhoz

A néhány száz fős tömeg fél hat után megérkezett a Belügyminisztériumhoz, ahol egy kis színpad volt felállítva. A tömeg Pintér Sándor belügyminiszter nevét skandálta, és azt kiabálták, hogy a státustörvény nem más, mint egy bosszútörvény. 

A Párbeszéd két társelnöke, Tordai Bence és Szabó Rebeka szintén a demonstrálók között volt, de Pankotai Lili, az október 23-i oktatási tüntetésen trágárkodó diáklány is részt vett a tüntetésen.

 

Fotó: Kurucz Árpád/Magyar Nemzet

Folytatódik a pedagógusok tüntetése 

A reggeli ülősztrájk után Le a bosszútörvénnyel! Le az elnyomással! címmel délután négy órától tovább tüntettek a státustörvény bevezetése ellen.

 A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által meghirdetett demonstrációra 16–17 óra között gyülekeztek a budapesti Kálvin téren, ahonnan – a Kecskeméti utca–Egyetem tér–Károlyi utca–Ferenciek tere–Kígyó utca–Piarista utca–Március 15. tér–Apáczai Csere János utca–Vigadó–Eötvös tér–Széchenyi István tér útvonalon – ismételten  Belügyminisztérium épületéhez vonultak. 

Fotó: Kurucz Árpád

Miként lapunk is beszámolt róla, hétfőn országszerte sztrájkolnak a közoktatásban és a szakképzésben dolgozó pedagógusok, tiltakozva a státustörvény ellen. A Belügyminisztérium elé 0. óra az oktatásért címmel civilek szerveztek ülősztrájkot reggel fél nyolcra. 

Az Origó információi szerint a ma reggeli, be nem jelentett akciót Horgas Péter, a Soros-féle Főnix Mozgalom alapítója szervezte, akinek semmi köze az oktatáshoz.

 Horgas a Soros-hálózathoz kötődő politikai aktivista, aki mérsékelten sikeres színházi pályáját otthagyva politikai akciókat kezdett szervezni.

Borítókép: Tüntetők a Belügyminisztériumnál (Fotó: Kurucz Árpád)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.