A Horn Gyula sétányért kampányol az MSZP

Az önkormányzati törvény szerint közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek fenntartója volt. Ennek ellenére Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója bejelentette, hogy pártja aláírásgyűjtésbe kezd a XIII. kerületi Horn Gyula sétány fennmaradásáért.

Forrás: MTI2023. 05. 26. 10:40
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Akciót indít az MSZP, hogy a XIII. kerületben megmaradjon a Horn Gyula sétány elnevezése – közölte az ellenzéki párt pártigazgatója pénteken. Molnár Zsolt a Horn Gyula sétányon, a volt miniszterelnök szobra mellett tartott, az MSZP Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón elmondta, országgyűlési képviselőként nyílt levélben fordul Sára Botond főispánhoz, a budapesti kormányhivatal vezetőjéhez, és arra szólítja fel, hogy vonja vissza a közterület elnevezése ellen indított bírósági keresetet.

Hozzátette: a kereset semmibe veszi a XIII. kerület, valamint a Fővárosi Közgyűlés döntését, az brutális támadás a történelem, az önkormányzatiság és Horn Gyula ellen. Az ellenzéki politikus közölte, ha a főispán nem áll el szégyenletes tervétől, akkor az MSZP a következő hetekben El a kezekkel Horn Gyulától! Vessünk véget a történelemhamisításnak! címmel közterületi és online aláírásgyűjtést kezd, kiállva Horn Gyula mellett, véget vetve annak a történelemhamísításnak, amit a kormánypárt elkezdett. Jelezte, az aláírásgyűjtést Horn Gyula születésnapjáig, július elejéig folytatják.

Molnár Zsolt úgy fogalmazott, Horn Gyula államférfi volt, megkérdőjelezhetetlen az a szerepe, amelyet a rendszerváltásban, a német egyesítésben és Európa újraegyesítésében betöltött. – Azért fogunk küzdeni, hogy a XIII. kerületben lévő Horn Gyula sétányt évtizedek múlva is így hívják – hangoztatta.

Ahogy arról lapunk beszámolt, korábban Budapest Főváros Kormányhivatala jelezte: a Fővárosi Közgyűlés jogszabályt sértett, amikor közterületet nevezett el Horn Gyuláról. Mint írták, az önkormányzati törvény világosan kimondja, hogy közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a XX. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett. 

A Magyar Tudományos Akadémia két ízben is megállapította, hogy Horn Gyula részt vett XX. századi önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában, így Budapest Főváros Kormányhivatalának álláspontja szerint jogszerűen nem nevezhető el róla közterület.

Megjegyzendő, hogy a Horn Gyula sétány ügye még a parlamentben is téma volt, amikor ugyancsak Molnár Zsolt egy napirend előtti felszólalásában arra szólította fel a kormányt, hogy vessen véget a Horn Gyula elleni „gyalázatos offenzívának”. Dömötör Csaba válaszában úgy fogalmazott: nem akarnak tanácsokat adni abban, hogy az utódpártban hogyan ápolják Horn Gyula emlékét, ugyanakkor megfontolásra ajánlotta az MSZP-nek, hogy a kérdésben kérjék ki az állampolgárok véleményét.

– Biztos lehet benne, hogy fog olyan hangokkal találkozni, amelyek azt mondják: azok után, amit a kommunizmus alatt elszenvedtek, sok mindenre van szükség, de ilyen utcanév elnevezésekre nem – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára. Hangsúlyozta: sok százezren, sok millióan vannak ebben az országban, akik nem valamiféle pozitívumként tekintenek a kommunizmus évtizedeire, hanem olyan évtizedekként, amely megnyomorította őket gazdasági vagy akár fizikai értelemben is.

– Horn Gyula nem egy referens volt a kommunista évtizedekben, hanem rendkívül magas pozíciókat töltött be

– mondta Dömötör Csaba.

Borítókép: Horn Gyula szobra Budapesten (Fotó: Mirkó István)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.