Milliárdokat fizetett ki az állam a Soros-hálózathoz köthető ügyvédek által indított kártérítési perekben, amelyeket arra hivatkozva indítottak, hogy embertelenek a körülmények a börtönökben a túlzsúfoltság miatt. Bár a börtönzsúfoltság miatti kártalanításokkal kapcsolatos visszaélések visszaszorítására 2020 márciusában törvényt fogadott el az Országgyűlés – amelynek következtében huszadára esett vissza a kifizetett kárigények értéke – továbbra is jelentős összegekbe kerülnek ezek az ügyek. A legtöbb pénzt, összesen több mint 2,6 milliárd forintot 2018-ban kellett kifizetni, 2022-ben viszont már „csak” 111 millió forintot.
Milliárdokkal károsította meg a magyar államot a börtönbiznisz
A legtöbb pénzt, összesen több mint 2,6 milliárd forintot 2018-ban kellett kifizetni, 2022-ben viszont már „csak” 111 millió forintot.

A számok 2017 óta egyébként a következőképpen alakultak: 2017-ben 8768 esetben 930 millió forintot, 2018-ban 11 478 esetben 2,6 milliárd forintot, 2019-ben 14 029 esetben 2,4 milliárd forintot, 2020-ban 13 725 esetben 1,8 milliárd forintot, 2021-ben 2411 esetben 2,2 milliárd forintot, 2022-ben pedig 924 esetben 111 millió forintot ítéltek meg. Idén pedig február 10-ig az alapvető jogokat sértő elhelyezéssel kapcsolatos kártalanítási igényt mindössze 34 esetben terjesztettek elő.
További Belföld híreink
Borítókép: Látogatók a Veszprém Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben tartott toborzó- és nyílt napon 2023. május 19-én (Fotó: MTI/Vasvári Tamás)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Szabálysértési eljárás indult a hőbörgő momentumosok ellen
Nem hallgattak a rendőrökre.

Magyar Péter rémálma, hogy színt kell vallania
Az ellenzék egyre inkább sodródik, miközben a kormány visszavette a kezdeményezést a belpolitikai térben.

Kilencszer szúrt arcra, nyakra és mellkasra a pécsi társasházban a férfi
Felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt.

Lánczi Tamás leleplezte a „független médiát”, be kell fejezniük a színjátékot
Szigorú büntetésre számíthat, aki külföldről fogad el pénzt politikai kampányokhoz – mondta Hidvéghi Balázs államtitkár.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Miért találkoznak multik képviselőivel a tiszás EP-képviselők?

Haaland viselkedése miatt a rendőröknek kellett közbelépniük

Nádai Anikó kisfia dackorszakba lépett

Vámháború: gyomorszájon vágta Szlovákiát Trump bejelentése

Figyelmeztet a NASA: a gízai Nagy Piramis méretű aszteroida éri el a Földet, óráink vannak hátra

Szörnyű tragédia történt Szentesnél

Lisztes Krisztián rekordot döntött, de az Eintracht Frankfurt hallgat róla

Kortizol arc: mi az, mik a tünetei, és hogyan kerülhetjük el a kialakulását?

Információ érkezett Schumacherről: szomorú a helyzet

Güler újabb nagy pofonja egy magyartól, de ezt a sallert nem Szoboszlaitól kapta

Egymillió eurót fizet: így nyert a Barcelona, az egyik gólszerző megsérült

Minél hülyébb, annál határozottabb
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Szabálysértési eljárás indult a hőbörgő momentumosok ellen
Nem hallgattak a rendőrökre.

Magyar Péter rémálma, hogy színt kell vallania
Az ellenzék egyre inkább sodródik, miközben a kormány visszavette a kezdeményezést a belpolitikai térben.

Kilencszer szúrt arcra, nyakra és mellkasra a pécsi társasházban a férfi
Felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt.

Lánczi Tamás leleplezte a „független médiát”, be kell fejezniük a színjátékot
Szigorú büntetésre számíthat, aki külföldről fogad el pénzt politikai kampányokhoz – mondta Hidvéghi Balázs államtitkár.