időjárás 27°C Jusztina 2023. szeptember 26.
logo

Álhírt terjeszt a mohácsi Duna-hídról a baloldali sajtó

Munkatársunktól
Forrás: Pécsiújság.hu
2023.06.07. 22:13 2023.06.07. 22:17
Álhírt terjeszt a mohácsi Duna-hídról a baloldali sajtó

A baloldali sajtó egy részében kezdett terjedni a hír, hogy a kormány végleg leállítja a mohácsi híd építésének projektjét. Ennek az ellenkezője az igaz, hiszen már kormányhatározat is született a megvalósításról, illetve zajlik a közbeszerzés előkészítése a kivitelező kiválasztásával kapcsolatban.

Lázár János parlamenti válasza után terjedt el a baloldali sajtóban, hogy a  kormány friss döntése nyomán letenne a híd építéséről, a kérdést egyébként a DK-s Vadai Ágnes intézte az építési és beruházási miniszterhez. A leállított állami beruházások listáján ugyan valóban szerepel a projekt, de oda nem most, hanem sokkal korábban került fel – írja a Pécsiújság.hu. 

A lap ugyanakkor idézi a miniszterelnök februári nyilatkozatát. 

„Marad a keleti országrész felzárkóztatásának terve is. Ideje, hogy végre gazdaságilag és az életszínvonal tekintetében is egyesítsük Hunniát és Pannóniát. Ezért hidakat építünk a Dunán, a paksit mindjárt befejezzük, a mohácsit hamarosan megkezdjük" – fogalmazott akkor Orbán Viktor.

Emellett a portál egy áprilisi kormányhatározatot is felidézett, amely rendelkezik a mohácsi beruházásról: "A kormány egyetért azzal, hogy az 1526. évi mohácsi csata a magyar nemzet és a keresztény Európa történelmének olyan meghatározó eseménye, amelynek 500. évfordulója alkalmából történő méltó megemlékezés történelmi, kulturális, nemzet- és külpolitikai, illetve térségfejlesztési szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír" – olvasható a kormányhatározatban.

Ez alapján az infrastruktúrát érintő nagyobb fejlesztések közé tartozik a mohácsi Duna-híd is.

A portál megkereste Hargitai Jánost, a Mohács500 program megvalósításáért felelős kormánybiztost is, aki elmondta: az Építési és Közlekedési Minisztérium azokat a beruházásokat függesztette fel, amelyekben ugyan döntések születtek hosszú évekkel ezelőtt, de a fizikai kivitelezés nem indult el, azaz nem nyitották meg az építkezéshez szükséges elektronikus naplókat. Az új Mohácsi Duna-híd programja azonban még ekkor nem tartott ebben a szakaszban, viszont azóta jelentős előrehaladást sikerült elérni.

Elkészültek a kiviteli tervek, sőt immár a kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárás előkészítése zajlik, ha ez befejeződik, s megvan a kivitelező, akkor kezdődhet az építkezés 

– tette hozzá a kormánybiztos, aki úgy számol, hogy még ebben a kormányzati ciklusban megkezdődhet a híd fizikai kivitelezése.

Borítókép: Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese a mohácsi Duna-hídról tartott sajtótájékoztatón Mohácson 2020. szeptember 24-én. (Forrás: MTI/Sóki Tamás)

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.