Tiltakozik és tagadja a vádakat az egyiptomi túszejtő

Mindent tagadott a bíróságon Mohamed Rabie A., aki túszul ejtette kislányát, és előtte súlyosan bántalmazta a lánya anyját. Az egyiptomi túszejtő nem élt a lehetőséggel, hogy beismerése esetén hat év négy hónap börtönbüntetéssel megússza ügyét. A bizonyítási eljárás októberben kezdődik.

2023. 06. 08. 13:51
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Sógor Zsolt ügyvédtől, sértetti képviselőtől megtudtuk, hogy korábban polgári eljárásban – indítványának megfelelően – eltiltották kislánya láthatásától az egyiptomi férfit. 

A döntés még nem emelt jogerőre, de a jogász bízik abban, hogy másodfokon véglegesen eltiltják a túszejtőt a gyerek láthatásától.

A vádirat lényege szerint Mohamed Rabie A. 2020. július 25-én hajnalban szóváltásba keveredett az élettársával, akit ezt követően bántalmazott is. Ennek végül az vetett véget, hogy a közös kiskorú gyermekük belépett a szobába, és az anya kérte tőle, hogy hívjon segítséget. Ekkor a vádlott elengedte a nőt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A sérülések helye, jellege, valamint az erőbehatás módja és nagysága miatt azonban fennállt a lehetősége nyolc napon túl gyógyuló sérülés bekövetkezésének is. 

A vádlott 2021. április 28-án reggel odament egy soroksári általános iskola előtt parkoló autó sofőrjéhez – aki éppen az egyiptomi férfi volt élettársát várta –, és számon kérte őt. Szóváltás alakult ki közöttük, amire Mohamed Rabie A. megütötte a férfit. Amikor a férfi kiszállt az autóból, a terhelt ismét megütötte őt, majd a férfi is visszaütött a vádlottnak. A terhelt az időközben megérkező volt élettársa ellen is agresszíven lépett fel, ami miatt a férfi – a nő védelmében – egy alkalommal megütötte a vádlottat. 

Az egyiptomi férfi 2022. augusztus 23-án délelőtt a volt élettársa soroksári házához ment, ahol a közös kiskorú gyermekükre éppen annak nagyapja vigyázott. A vádlott kicsalta őket a házból, majd a gyermekét megragadva beszaladt, és magukra zárta a ház ajtaját. Ezt követően a terhelt egy bozótvágó és egy harci késsel a kezében folyamatosan azzal fenyegetőzött, hogy megöli a gyereket, az élettársát, majd magával is végez. Végül a rendőrség erőszak alkalmazásával bejutott a házba, és ártalmatlanították a vádlottat.

Mohamed Rabie A. bizonyítottság esetében halmazati büntetésül akár tíz évet is kaphat, hacsak a bizonyítási eljárás alatt nem változik meg a tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére, a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése vádpont minősítése terrorcselekményre. 

Az előbbi bűncselekmény büntetési tétele a BTK szerint kettő–nyolc év, utóbbi tíz–húsz, illetve életfogytiglani szabadságvesztés. A terrorcselekmény egyik feltétele, hogy az elkövető követelést fogalmazzon meg az állam felé. Úgy tudjuk, a vádlott a kislányát túszként tartva nemcsak azt követelte, hogy volt élettársa menjen oda, hanem azt is, hogy az egyiptomi nagykövet is azonnal menjen ki Soroksárra. A sértettet képviselő Sógor Zsolt szerint ez felfogható követelésnek az állammal szemben, a BTK ugyanis nem fogalmazza meg pontosan, hogy állam alatt a magyar államot érti, így jogilag a külföldi állam képviselőjének kényszerítése is fennállhat.

Borítókép: Az egyiptomi túszejtőt a TEK műveleti egysége fogta el (Forrás: TEK)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.