Az ötemeletes kollégium tizenháromezer négyzetméteres és 590 hallgató befogadására alkalmas. A kollégium szobáinak ablakait korszerű hang- és hőszigetelésű nyílászárókkal szerelték fel, minden emeleten vannak közösségi helyiségek, konyhagépekkel felszerelt főzőhelyiségek, ingyenesen használható ipari mosógépek és szárítógépek.
Az első évben ingyenes a kollégium, a felsőbb éveseknek 22 000 forintot kell fizetni havonta, az elsőéves felvételi eljárásnál a felvételi pontszámok, illetve a szociális helyzetre adható pontszámok 60-40 százalékban számítanak.
A kollégiumi felvétel egy tanulmányi félév vagy egy tanév időtartamára szólhat, minden további időszakra újból kell pályázni. Ezenfelül a Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar szálló is biztosít férőhelyeket a D épületben a vonatkozó területek hallgatóinak, és a Rendészettudományi Kar nappalis hallgatóit a Diószegi utcai kollégiumban helyezik el.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem lapunkkal azt közölte, hogy jelenleg hét működő kollégiuma van, ahol a hallgatóiknak szállást biztosítanak. A hét kollégiumban összesen 4141 fő elhelyezésére van lehetőség. A lakhatás árát komfortfokozattól függően határozták meg: 9320 vagy 11 650 forintba kerülhetnek havonta.
Ösztöndíjakkal is segítik a lakhatást
A Budapesti Corvinus Egyetemen négy egyetemi fenntartású kollégiumban összesen 1128 férőhely van egy–öt ágyas szobákban, amelyek fejlesztésére rendszeresen jelentős forrást szán a Corvinus, 2021-ben például 1,2 milliárd értékben zajlott felújítás, 2022-ben és 2023-ban ez folytatódott további közel 160 millió forintos értékben – válaszolták a Magyar Nemzet kérdésére. Hangsúlyozták, a 2023–24-es tanév tavaszi félévétől pedig megnyílik a 15 milliárd forintból megújuló Ménesi úti campus, ami egy hazánkban kiemelkedő, jövőorientált hely lesz sportpályákkal és óriási parkkal, és ahol további 160–180 hallgató jut majd lakhatáshoz.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!