Karácsony Gergely pártja, a Párbeszéd több szálon is támogatja a brutális embervadászatig fajuló budapesti Antifa-akciókban való részvétel gyanújába és az egyik tagjának élettársa révén pedofilbotrányba keveredett Szikra Mozgalmat, illetve annak nyári ifjúsági csapatépítését – tudta meg lapunk.
A Szikra Mozgalom bodajki ifjúsági aktivistaképző táborát három éve segíti anyagi forrásokkal például a Párbeszéd zöldalapítványa, a Megújuló Magyarországért Alapítvány, amelynek kurátorai között olyan személyek is tevékenykednek, mint Szabó Tímea és Tordai Bence, a párt országgyűlési képviselői.

Ez azért is különös, mert az alapítványt elvileg nem szélsőbaloldali célokra és agitációra hozta létre a Párbeszéd 2014-ben. A Megújuló Magyarországért Alapítvány honlapja szerint a céljuk „a zöld–baloldali értékvilág bemutatása és népszerűsítése, a tevékeny társadalmi felelősségvállalás elősegítése”, amely inkább a környezettudatosság erősítésének tűnik. Az úgynevezett „közösségépítés” érdekében elkezdték a hálózatépítést is, ennek vezérhajója lett az a Zöld Terasz Alapítvány, amelyet Scheiring Gábor, a Párbeszéd politikusa alapított, de a kuratóriumba bevették Perjés Gábor párbeszédes önkormányzati képviselőt, aki – mint azt lapunk már korábban megírta – a Karácsony Gergely kampányát finanszírozó 99 Mozgalom koordintátora volt. Legalábbis az erről szóló titkosszolgálati jelentés szerint Perjés fizette be részletekben azt a több mint félmilliárd forintot a 99 Mozgalom számlájára, amely részben euróban és fontban érkezett, eddig teljesen tisztázatlanul.
A Megújuló Magyarországért Alapítvány egyébként nemcsak a Szikra aktivistaképzését támogatja, a nemzetközi Green European Foundationnal (GEF) együttműködve 2023 tavaszán és őszén négy, egyenként egynapos „zöldaktivista-képző tréningnapot” tartanak (tartottak), és az aktivistáknak nyári egyetemet is szerveztek. A GEF azonban szintén nem csak a környezetvédelemmel foglalkozik, bár a szervezet egy olyan európai szintű politikai alapítvány, amelyet az Európai Parlament finanszíroz és kapcsolatban áll más európai zöldszereplőkkel, mint például az Európai Zöld Párt és az Európai Parlament Zöldek Csoportja.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!