Két éve még az atlétikai vb ellen hergelt Karácsony, ma ott lesz a megnyitón

A főpolgármester azzal kampányolt, hogy leállítja az atlétikai stadion építését.

Magyar Nemzet
2023. 08. 19. 10:05
null
Borítókép: Karácsony Gergely (Fotó: Kurucz Árpád)
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Nem lesz atlétikai stadion! Orbán nem vonta vissza a Fudan-törvényt, ezért ma Karácsony Gergely kezdeményezte a stadion építésének a leállítását” – közölte egy 2021. augusztus 26-i Facebook-bejegyzésben Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa. A kimutathatatlan támogatottságú zöldpárt politikusának a két évvel ezelőtti megszólalására Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője emlékeztetett a közösségi oldalán.

– Döntöttem a Diákvárosról, az atlétikai vb-ről és a budapesti közlekedést segítő intézkedésekről is – írta két éve a Facebookon megosztott videójához Karácsony Gergely. A főpolgármester bejelentette, hogy a fővárosi közgyűlésnek azt javasolja majd, hogy Budapest vonja vissza a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezéséhez szükséges hozzájárulását. Karácsony indoklása szerint a kormány megszegte az ígéretét a Fudan Egyetemmel kapcsolatban. 

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a fővárosi baloldal a 2019-es önkormányzati választási győzelme óta folyamatosan zsarolja a kormányt az atlétikai világbajnokság lemondásával, tüntetések szervezésével, ennek ellenére most ingyenjegyeket kaptak a rendezvényre, amiket természetesen le is fogadtak. 

Karácsony Gergely az elmúlt hetekben azzal is fenyegetőzött, hogy a megnyitó napján tüntetést szervez az atlétikai stadion elé, ha a kormány nem fizeti ki az Egészséges Budapest program forrásainak fennmaradó részét. A múlt hónapban Karácsony még azt is kijelentette, hogy nem vesz rész a világszerte közvetített sportesemény megnyitóünnepségén. Végül a főpolgármester úgy döntött, mindenképpen elmegy a világbajnokság megnyitójára, sőt a stadionba is beteszi majd a lábát. 

Kihátrált saját népszavazási kezdeményezése mögül a baloldal

Az atlétikai világbajnokság elleni baloldali hadjárat mellett a Szabó Tímea bejegyzésében említett Fudan Egyetemmel szembeni hangulatkeltés is gyorsan hamvába holt. 

Még 2021 nyarán Karácsony Gergely főpolgármester és Baranyi Krisztina, Ferencváros baloldali polgármestere hirdetett konzultációt a világ egyik legrangosabb egyeteme, a Fudan, Budapestre tervezett campusának megépítése ellen. A fővárosi konzultáció azonban csúfos kudarcba fulladt, csupán harmincezren töltötték ki a kérdőívet.

A konzultáció mellett Karácsony Gergely és Baranyi Krisztina kezdeményezte, hogy legyen országos népszavazás a Fudan Egyetemről. Az Alkotmánybíróság az országgyűlési választások után nem sokkal döntött úgy, hogy nem lehet országos népszavazást kiírni a Fudan Egyetem ügyében, mivel az nemzetközi szerződést érintene. Ezután állt elő azzal Baranyi Krisztina, hogy a kérdésben helyi népszavazást szerveznének Budapesten és Ferencvárosban.

Azonban 2022 augusztusában Karácsony kihátrált a Fudan-népszavazás mögül.

 A párbeszédes Tordai Bence pedig még az országos referendumról szóló alkotmánybírósági döntés előtt azt mondta, nincs szükség rá, hogy „megtartsák a drága referendumot” a Párbeszéd elnökének kérdéseiben, hiszen a társadalom – szerintük – úgyis velük ért egyet. 

Végül még Baranyi is lekeverte a témát, habár a helyi népszavazásra vonatkozó szabályokat módosította, a Fudan-népszavazásról szóló aláírásgyűjtés sosem kezdődött el. 

Borítókép: Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc (Fotó: Kurucz Árpád)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.