Fellázadtak Karácsony Gergely ellen az óbudai piacosok

Soha nem tapasztalt áremelésen akadtak ki az óbudai Kórház utcai piac árusai. A jegyszedőtől az árusokon keresztül a vevőkig mindenki megdöbbenve áll a brutális díjemelés előtt.

Mukatársunktól
Forrás: Metropol2023. 08. 18. 9:35
20221130 budapest fovarosi kozgyules havran zoltan magyar nmezet Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mint arról a Magyar Nemzet beszámolt, nem ez az egyetlen fővárosi áremelés. Karácsony Gergely korábbi bejelentése szerint szeptembertől 28 százalékkal megemelik a jegyárakat: a vonaljegy 450 forint, a buszokon megvásárolható vonaljegy 600 forint, a tíz darabos gyűjtőjegy pedig négyezer forint lesz. A drágulás még a baloldalon is kritikákat váltott ki, Tüttő Kata, a főpolgármester MSZP-s helyettese is úgy nyilatkozott, hogy nem kellett volna ezt meglépni. Ugyanő viszont elszólta magát a további budapesti megszorításokról: úgy fogalmazott nemrégiben, hogy akkora a Fővárosi Vízművek vesztesége, hogy „a közlekedésből, a közvilágításból, a kaszálásból kellene elvenni”. Karácsony helyettese a közösségi oldalán is valóságos kampányt folytatott azt magyarázva, hogy miért kell emelni háromszorosára a budapesti vízdíjakat.

Tarlós István volt főpolgármester korábbi pénzügyi helyettese, Bagdy Gábor korábban kijelentette a Magyar Nemzetnek: a főváros a végóráit éli pénzügyi értelemben, amiről csak maga tehet. Wintermantel Zsolt, fővárosi Fidesz–KDNP-frakcióvezetője szerint a főpolgármester elindította a sarcdominót, a BKV jegyáremelésének bejelentése után elővezette a vízdíj várható drágulását is. – Az, ami most következik, a legsötétebb Demszky-korszakot idézheti, amikor is csőd közelébe kerül a város, egyre inkább hitelből él, és a városvezetés elkezdi a közműdíjakat évről évre emelni. Tarlósnak és a kormánynak köszönhetően a Demszky-éra után hosszú ideig nem volt erre példa, a jegyek ára sem változott. Karácsonyék viszont visszahozzák baloldali elődük módszerét. Kifogytak a pénzből, hűlt helye a több mint 200 milliárdos tartaléknak, amit Tarlós hagyott maga után, és elfogyott a rekordméretű adóbevétel. A főváros pedig a budapestiekre kezdi terhelni a megbukott városvezetésük következményét, miközben másra mutogat, mint egy gyáva gyerek – emelte ki a fideszes politikus. 

Borítókép: Karácsony Gergely (jobbra) és helyettese, Kiss Ambrus (Fotó: Havran Zoltán)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.