Néhány éve még támadta Krausz Ferenc megbízását a dollármédia

Egy tudományos támogatás és egy megbízás miatt.

2023. 10. 04. 18:31
Krausz Ferenc
München, 2015. október 22. Krausz Ferenc kísérleti fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia külsõ tagja, a Max Planck Kvantumoptikai Intézet igazgatója Münchenben 2015. október 22-én. MTI Fotó: Kovács Tamás Fotó: MTI/Kovács Tamás
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Palkovics Lászlón kérte számon a Telex egyik újságírója, Joób Sándor még 2019-ben, hogy miért Krausz Ferencet nevezte ki egy fontos pozícióra. 

Az esetre Deák Dániel is reagált Facebook-bejegyzésében

„Jellemző: a dollármédia 2019-ben azért támadta a magyar kormányt, mert 20 milliárddal támogatta a tegnap Nobel-díjat kapó Krausz Ferenc csapatát!”

A bírálat azzal kapcsolatban hangzott el, amikor 2019-ben a magyar kutatásfejlesztés egyik kiemelt központjának számító szegedi lézerközpont nemzetközi boardjának három nagy tekintélyű tagja lemondott, azt követően, hogy szerintük a magyar kormány a tudományos életet megkerülve politikai döntést hozott egy 20 milliárdos projektről.

„A tiltakozók másik kifogása, hogy ön egyetlen embert nevezett ki az intézet átvilágítására. Miért?” – kérdezte a mostani Telex újságírója Palkovics Lászlótól, aki rávilágított arra, hogy a kérdés téves feltételezésből indul ki. „De összességében az átvilágításban résztvevők száma nem egy, hanem több mint egy tucat” – árulta el.

„De ön az átvilágítással épp azt a Krausz Ferencet bízta meg, aki ezt a bizonyos 20 milliárdos molekulárisujjlenyomat-projektet javasolta. Ez teljesen hétköznapi logikával nézve is összeférhetetlen, és ezt kifogásolják a most távozott tanácsadó testületi tagok is” – közölte az újságíró. „Lehet, hogy magának és a fizikusok egy részének az, de nekem nem. Olyan tanácsadó cégeket és szakértőket kellett felkérni erre, akik a megfelelő mélységben értenek ehhez a specifikus attoszekundumos lézerterülethez.

Krausz Ferenc ilyen, rajta kívül kevesen vannak, akik ilyen magas szinten ismerik ezt a területet” 

– indokolta a korábbi technológiai és ipari miniszter.

„De miért ő az egyedüli átvilágító?” – kérdezte továbbra is Joób, mintha a korábbi kérdésre adott válasz nem is foglalkoztatná. 

Palkovics László ennek kacsán elárulta neki, hogy 

Krausz mellett másokat is fel fog kérni az átvilágítást végző tudományos bizottságba.

„Fel fogom kérni Gérard Mourou-t, Tajima Toshikit, a TAE Technologies tudományos igazgatóját, akivel nemrég írtunk alá egy megállapodást, Roland Sauerbrey urat, a német Helmholtz Zentrum (HZDR) szakemberét, és fel fogom kérni Mezei Ferenc részecskefizikust is. Ebben a magyar kormányé mint fenntartóé a felelősség, és teljesen legitim dolog, hogy kérünk véleményeket az intézet jelenlegi helyzetéről” – árulta el Palkovics László.

Fotó: Krausz Ferenc (Fotó: MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.