Komoly mulasztások, hanyag munkavégzések történhettek a Mártha Imre vezette Budapest Közművek Nonprofit Zrt (BKM) több projektjénél is – legalábbis erre lehet következtetni a lapunkhoz eljutott dokumentumokból, belső vizsgálati megállapításokból. Ezen persze nem is szabad meglepődnünk, ha figyelembe vesszük Karácsonyék bizalmasának eddig pályafutását, amelyek „sikereit” keddi cikkében elevenítette fel a Magyar Nemzet.
Maffiavilla és nyolcmilliós prémium
A sajtó mindezek mellett korábban a közművezér fényűző életéről is beszámolt: például milliárdos értékű ingatlanáról, amely korábban az alvilági leszámolások során kivégzett maffiózó, Prisztás József nevén volt vagy drága óragyűjteményéről, nagy értékű autójáról és különböző nyaralásairól.
Ehhez jött még hozzá az a pár nappal ezelőtti hír, hogy Mártha Imre is zsebre tehet közel nyolcmillió forintot prémium gyanánt, mégpedig a tavalyi munkavégzésére tekintettel. A döntés azért különösen érdekes, mert éppen a múlt év végén – októberben – állt le napokra a budapesti szemétszállítás. A Márthához tartozó fővárosi kukások nem tűrték tovább az alacsony munkabérüket, Budapestet pedig napok alatt elöltötte a szemét.