– Lezárult egy fejezet. Sajnos a tavalyi év nehézségei miatt, a tulajdonos döntésére, a telek határozatlan ideig zárva tart és nem üzemel többet Szeszgyárként – tudatta a Szeszgyár Facebook-csoport kezelője.
A VIII. kerületben található Szeszgyár közösségi tér háttere homályos, ugyanis a magántulajdonú telek kerítésfalát még 2021-ben bontotta le az önkormányzat azzal a céllal, hogy közösségi teret hozzon létre, és rendezvényeknek adjon helyet a Kőris utca és Szeszgyár utca közötti üres területen. A közösségi tér három éven keresztül üzemelt úgy, hogy közben hajléktalan- és drogtanya alakult ki az ökofeministák által létrehozott sátorban.
A Szeszgyár Facebook-búcsúposztjából kiderült: időközben többen külföldre költöztek azok közül, akik a projektet kezdték, vezették, formálták. Mint írták: alakult egy kis mentőcsapat, akik energiát és időt nem kímélve dolgoztak azon, hogy a telek nyitva maradjon, legyen víz és áram, hogy a rengeteg megkeresés ne maradjon válaszolatlanul és, hogy legyen aki fogadja a telekre érkező sok eseményt.
„Idén viszont, nagy erőkkel keressük azt a szervezetet, össze szokott lelkes csapatot, vagy akár egy-két energiától kicsattanó embert, akik szeretnének, tudnának a telken egy új, akár teljesen más dolgot létrehozni. Akik megóvják az évek alatt beköltözött növényeket, rovarokat, madarakat és jó viszonyt tudnának ápolni a környéken lakókkal, valamint a rendkívül kedves és rendes magántelek tulajdonossal” – írják a közösségi oldalon.
Arról viszont nem esett szó, hogy a mostani civil csoportnak miért kell elhagynia a telket, a tulajdonos miért döntött úgy, hogy ebben a formában nem akarja hasznosítani a területet.
Az önkormányzat kamerákat szereltetett fel
A Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy lakossági észrevétel alapján a Szeszgyár utcai közösségi téren is megjelentek a kábítószerfogyasztók. Az önkormányzat közéleti újságja tavaly év végén arról írt, hogy fejlesztések kezdődnek a közösségi tér szomszédságában.
Érdekes ellentmondásként az önkormányzati lap a Szeszgyár környékének a felújításáról úgy fogalmazott, hogy a körzet képviselőjének, az MSZP-s Camara-Bereczki Ferenc Miklósnak programjában szerepelt a Szeszgyár utca rendezése, és ez jó úton halad: megtisztították a területet, térfigyelő kamerát helyeztek el, létrejött egy közösségi kert, ahol a Jane Goodall Intézet is madárodút és bogárgarázst épített, közösségi élet zajlik, és új fázisába érkezett a területrendezés is. Mindezt egybemosva az önkormányzati területetekkel és a civilek által kezelt magántulajdonban lévő telekkel. A lap a cikk végén már úgy fogalmazott: a füves-fás nagy magántelek nem vonható be a tervekbe. A cikk írója elhomályosította a tényeket, egyszer közösségi kertként, majd fás-füves magántelekként hivatkozott a területre, minta az két különböző telek lenne, a valóságban viszont ugyanarról a gazos magánterületről van szó.