A tárcavezető ismertette, hogy egy felhasználóbarát szolgáltatást indítanak, ami könnyebb, hatékonyabb és gyorsabb ügyintézést tesz lehetővé. Az alkalmazás – ami a DÁP névre fog hallgatni – saját adatokat gyűjt és hitelesít. Közölte, hogy 2026-tól – amikor teljes körűvé válik az alkalmazás – már nem lesz szükség arra, hogy az állampolgárok maguknál tartsák a személyi okmányaikat. Továbbá előírják a bankoknak, biztosítóknak, telekommunikációs cégeknek, hogy tegyék lehetővé a DÁP-alapú ügyintézést.
– A DÁP-törvény mindenki számára digitális azonosítót biztosít, amihez alaptörvény-módosításra lesz szükség; ez a jövő héten kerül az Országgyűlés elé
– hangsúlyozta Rogán Antal. Az új rendszerben kétféle ügyintézési típus lesz: az életesemény alapú, valamint az e-papír. Az életesemény alapú ügyintézésnél a leggyakoribb ügyek a születéssel és az autóátírással függnek össze, így ezt a kettőt a tervek szerint már 2025-ben elérhetővé teszik.
A miniszter elmondta, hogy az állam csak azokat az adatokat tudhatja meg az állampolgárokról, amikhez eddig is hozzáférhetett.
Leszögezte, hogy a digitális ügyintézés beindítása költségcsökkenéssel, valamint hatékonyságnövekedéssel jár.
Rogán Antal beszámolt a tárcához tartozó turisztikai ügynökségről is, amivel összefüggésben elmondta: Magyarországon tizenhétezer program kapott támogatást, 2023-ra pedig számos fejlesztés befejeződött. Jelezte, hogy 2022-ben a magyar turizmus túlteljesítette a háború és a pandémiát megelőző időszak számait, azonban 2023-ban már éreztette hatását a háború a turizmusban is. Az általános gazdaságpolitikai heyzetről szólva a tárcavezető ismertette: a kormány azt vállalta, hogy leszorítják az inflációt, ami sikerült is. Kiemelte, hogy 2024-ben a gazdasági növekedés újraindítására fognak koncentrálni.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!