Újabb száznegyvenezer laptopot osztottak szét

Több mint négyezer helyszínen lehet vezeték nélküli internethez férni – ismertette Balatoni Katalin helyettes államtitkár.

Forrás: MTI2023. 11. 14. 20:42
BALATONI Katalin
Laptopokat adtak át a ráckevei Ady Endre Gimnáziumban Fotó: Máthé Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Novemberben és decemberben újabb 140 ezer oktatási célú, személyes használatú, illetve intézményi használatú laptophoz jutnak hozzá 7. és 10. évfolyamos diákok és iskolák országszerte – jelentette be Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára Ráckevén. Mint a helyi Ady Endre Gimnáziumban tartott eszközátadáson hangsúlyozta: Magyarországot is érinti a digitalizáció, a koronavírus-járvány pedig különösen rávilágított arra, milyen fontosak azok az eszközök és technikai feltételek, melyekkel lépést lehet tartani a világgal.
Emlékeztetett: az Európai Unió támogatásával több mint kétszázmilliárd forint keretösszeggel megvalósuló Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára című projekt keretében

 2025 végéig 579 ezer oktatási célú, személyes használatba adható laptopot osztanak ki országszerte.

Jelezte: a digitális térben veszélyek is fenyegethetik, támadás is érheti a fiatalokat, a pedagógusok és a szülők közös feladata, valamint felelőssége erre felkészíteni őket. Ezt a célt szolgálja, hogy harmadik osztálytól kezdve a digitális kultúra, míg tizedik osztálytól az állampolgári ismeretek tantárgy segít tudatos felhasználókat nevelni a gyerekekből.
Szólt arról is, hogy

a laptopok tavaly kezdődött szétosztása mellett több mint négyezer helyszínen létesítettek hozzáférést vezeték nélküli internethez, továbbá tízmilliárd forintból az érintett intézmények elektromos hálózatát is felújították. 

Emellett több mint 300 digitális tankönyv fejlesztése készült el, míg a Kréta rendszer ma már angol- és németnyelv-tanulási alkalmazást is tartalmaz – sorolta.
Mint az a sajtóanyagból kiderült, 2022. április 30-ig 476 állami, egyházi, nemzetiségi önkormányzati és alapítványi köznevelési intézményfenntartó jelezte, hogy csatlakozna a projekthez. A program során négy éven át, felmenő rendszerben a felső tagozatos és középiskolás diákok szülei, illetve törvényes képviselői igényelhetnek gyermeküknek személyes használatra szolgáló laptopot. Ezenkívül 2024. december 31-ig a részt vevő köznevelési intézmények modern megjelenítő eszközöket és a tanulói kreativitást, valamint problémamegoldó képességet fejlesztő eszközöket kapnak, például programozható robotokat, mikroáramköröket, valamint drónokat.

Borítókép: Balatoni Katalin, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára beszédet mond digitális eszközök átadásán a ráckevei Ady Endre Gimnáziumban 2023. november 14-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.