A fogyasztói jogok érvényesítése a családok biztonságát is érinti

Az EU-nak közösen alkalmazható szabályokat kell alkotnia erre a területre.

Forrás: MTI2023. 12. 07. 16:21
TUZSON Bence
Budapest, 2023. november 22. Tuzson Bence igazságügyi miniszter a georgiai hivatali partnerével, Rati Bregadzével Budapesten, a minisztériumban tartott sajtótájékoztatón 2023. november 22-én. MTI/Lakatos Péter Fotó: Lakatos Péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyar fogyasztóvédelmi rendszer széttagolt, de szerinte épp ezért fontos, hogy az érintett szervezetek szoros kapcsolatokat alakítsanak ki. Az elmúlt időszakban számos ilyen együttműködés jött létre, így ma már könnyebb megküzdeni az újabb és újabb kihívásokkal – hangsúlyozta Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, aki szerint a versenyhivatali szerepvállalás is sokat segít a fogyasztóvédelemben. Európában a GVH azon kevés versenyhatóság egyike, amelyet a kartellügyek és más versenyjogi szabálytalanságok felderítése mellett fogyasztóvédelmi feladatokkal is megbíztak – tette hozzá.

Tóth András, a GVH elnökhelyettese szerint más európai országok tapasztalatai is igazolják, hogy a versenyhatósági részvétel kedvez a fogyasztói jogok érvényesítésének. 

Magyarország a digitális fogyasztóvédelemben európai szinten is példaértékű eredményeket ért el.

– hangsúlyozta. Hozzátette: A rendszer hatékonyságát mutatja, hogy a legnagyobb világcégekkel szemben is sikerült eredményesen intézkedni, a belföldi szankciókat ma már a világszintű techcégek is komolyan veszik.

Fogyasztóvédelmi szempontból különösen fontos területnek nevezte az online gazdaság fejlődését, mivel mindig lesznek új fogyasztók és minden vásárlásból új adatok keletkeznek. Az EU „jogszabályrengetege” ugyanakkor szerinte arról árulkodik, hogy Brüsszel a digitális átalakulás kihívásait „jogászilag” akarja megoldani, óriási jogalkotást szabadítva ezzel a tagállamokra. Közben az európai adatok több mint 90 százalékát olyan szerverek kezelik, amelyekhez az amerikai titkosszolgálatok hozzáférnek, Kína pedig a saját adatait stratégiai értéknek tekinti, és soha egyet sem enged át belőlük más országoknak – jegyezte meg Tóth András.

Borítókép: Tuzson Bence (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.