A Lánchíd mindkét végén található már egyébként egy-egy dómkamera, amik forgalomtechnikai funkciót látnak el.
Amilyen drágán fejezték be a Lánchíd felújítását Karácsonyék, tényleg vigyázni kéne rá
Egyértelmű, hogy a frissen átadott Lánchíd épségét a lehető legtöbb módszerrel is védeni kell, azonban a Világgazdaság rámutatott: a nemrégiben befejeződött felújításra kiírt közbeszerzés több sebből is vérzik, ugyanis még 2020 végén, amikor bejelentették az eljárásra beadott pályázatokat, a főváros „kapásból megvezette a nyilvánosságot”.
Azt állították, hogy kedvezőbb feltételekkel újulhat meg a Lánchíd, mivel a korábbinál – ez az ajánlat még a Tarlós István vezette városháza felhívására érkezett be – 8,5 milliárd forinttal alacsonyabb ajánlatot tettek a kivitelezésére, ami bruttó 26,8 milliárd forintból készülhet el.

A hírportál szerint ugyan tény, hogy a felújítás tendereztetésének előző eljárásában bruttó 35,3 milliárd forint volt a legalacsonyabb ár, viszont ez nemcsak a Lánchídra vonatkozott, hanem a Széchenyi István téri villamos-közúti aluljáróra is.
Ez viszont már kimaradt Karácsony Gergelyék kiírásából.
Az összehasonlítást nehezíti, hogy a fővárosi önkormányzat honlapján elérhető anyagokból külön a Lánchídra vonatkozó ajánlat nem olvasható ki, hiszen a meghatározott műszaki tartalomban a pesti hídfőnél lévő villamos- és közúti aluljáró rekonstrukciója is szerepelt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!