Egy civil szervezet szerint a műanyaggyártók évtizedek óta tudják, hogy az újrahasznosítás valójában nem oldja meg a problémákat – hívta fel rá a figyelmet a Mandiner.
A profit a vállalatoknál, a költség az embereknél jelentkezik: a jelentés szerint ezzel a magatartással a vállalatok megakasztották azokat a reformokat, amelyek már régen megoldást jelenthetnének a műanyaghulladékok által jelentett problémára.
„A petrolkémiai vállalatok a műanyag újrahasznosításának hamis ígéretét felhasználva exponenciálisan növelték az új műanyaggyártást az elmúlt hat évtizedben, létrehozva és állandósítva a globális műanyaghulladék-válságot, és jelentős költségeket róva azokra közösségekre, amelyeknek szembe kell nézniük a következményekkel”
– olvasható a cikkben.
Egyre többet fizetnek majd az emberek
A műanyaghulladék kezelésének és eltakarításának költségeit nagyrészt a települési és állami önkormányzatok – tehát az adófizetők – viselik, és ezek a költségek az előrejelzések szerint exponenciálisan növekedni fognak az elkövetkező évtizedekben, mivel az Egyesült Államokban keletkező műanyaghulladék mennyisége a 2019-es 73 millió tonnáról 2060-ra várhatóan több mint 140 millió tonnára nő.
A jelentés rámutat arra, hogy a műanyagok több mint 99 százalékát fosszilis tüzelőanyagokból állítják elő. Bár több ezer különböző műanyag létezik, ezek többsége nem újrahasznosítható. A fogyasztók meggyőzésére tett erőfeszítések ellenére
a műanyag újrahasznosítási aránya az Egyesült Államokban 2021-ben a becslések szerint mindössze öt-hat százalék volt.
A profit a lényeg, a többi másodlagos
A műanyagok újrahasznosításának költségei is sokkal magasabbak, mint az új műanyag előállításának költségei. „Az újrahasznosítási folyamat – a begyűjtéstől a válogatáson át a feldolgozásig és a szállításig – több időt, munkaerőt és berendezést igényel alacsonyabb minőségű és kevésbé hatékony eredmény eléréséhez, mint a fosszilis tüzelőanyagokból származó új műanyagok előállítása” – olvasható a jelentésben.
A vállalatok emiatt sem érdekeltek ezeknek a termékeknek az előállításában, amikor az új műanyagokat nagyobb profittal tudják eladni. Míg az újrahasznosítási a folyamatnak a költségeit jelenleg a helyi igazgatás és az állami szervek – végső soron az adófizetők – viselik, és nem pedig a vállalatok – írta a Mandiner.
Szőnyeg alá söpört, átlagemberekre áttolt probléma
Az 1970-es évek elején a műanyagok a hulladékokkal kapcsolatos válság egyik kulcskérdésévé váltak. Ezzel kapcsolatban a műanyaggyártók két megoldással álltak elő: a hulladéklerakással és az égetéssel. Az 1980-as évek közepére viszont világossá vált, hogy egyik erőfeszítés sem hiteles megoldás a problémára – írták.
„Ekkor fordult a műanyagipar a jelenleg is tartó újrahasznosítási kampányához, amely az 1990-es évek elejére sikeresen megtévesztette a közvéleményt a műanyag-újrahasznosítás fenntarthatóságával kapcsolatban”
– áll a jelentésben.
Lewis Freeman, aki 1978 és 2001 között volt az amerikai Műanyagipari Szövetség (SPI) alelnöke, úgy véli, az iparág csupán kommunikációs problémának tekinti a kérdést. Nem fordítanak elég energiát a valódi problémára, mint amennyit a kommunikációra. „A mintegy 30 év alatt némi javulás történt a műanyagok újrahasznosításának arányában, de minden erőfeszítés és elköltött pénz ellenére alig-alig változtattak valamit. Ha ugyanazt a siker és kudarc mércét alkalmaznák, mint a többi üzletág működtetése során, akkor már régen tönkrementek volna” – tette hozzá Freeman.
