A 2022-es hatalmas választási vereséget követően láthatólag 2023-ban sem talált magára a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal. Az elmúlt évben az ellenzék vezetője nem tudott komoly eredményeket felmutatni, mindössze saját pártja pozicionálásával volt elfoglalva, amely mostanra a teljes ellenzék megkerülhetetlen szereplője lett.
Az évértékelővel és várható tartalmával kapcsolatban a Magyar Nemzet megkereste az Alapjogokért Központ kutatási igazgatóját, Tóth Eriket, aki arra emlékeztetett, hogy Gyurcsány Ferenc tavalyi értékelése is csupán arról maradt „emlékezetes”, hogy influenzásan állt ki a DK kongresszusa elé.
Gyurcsány minden más szempontból hozta a kötelező, de kissé már unalmas elemeket: hűséget fogadott Brüsszelnek, háborúpárti ellenzéki testtartásukról tett tanúbizonyságot és nem átallt Magyarország szuverenitásáért aggódni úgy, hogy közben már akkor tudni lehetett, a guruló dollárok egészen a DK-ig eljuthattak
– jelentette ki Tóth Erik, majd elmondta: ezek után az idei évértékelő beszéd jelentősége erősen megkérdőjelezhető. Egyrészt azért, mert ezt a műfajt Orbán Viktor honosította meg 1999-ben, másrészt azért, mert mindenki tudja már évek óta, hogy mire készül a DK: az ellenzék totális leuralására.
Ez zajlik most is, a DK magyarországi ellenzéken belül betöltött szerepéről és erejéről tanúskodik, hogy Gyurcsány Ferencnek elég volt egy interjúban üzennie Karácsony Gergelynek, és a főpolgármester rögtön elkezdte „hazafias kötelességét” teljesíteni.
A 2024-es értékelő a DK domináns baloldali pozíciójának ágyaz meg: Gyurcsány terve, hogy az EP-választáson mindenkit lenyomjon a szövetségesei közül, és erre jó esélye is van.
Érdektelenségbe fulladt az árnyékkormány
Lapunk kérdésére, miszerint lehet-e a beszéd nyomán átrendeződésre számítani a baloldalon, a kutatási igazgató kifejtette: teljesen felesleges átrendeződésre várni ott, ahol mindig ugyanaz a forgatókönyv valósul meg. Az újonnan érkezők rendre Gyurcsány-ellenesnek mutatkoznak, így volt ez Fekete-Győr Andrással és így van ez most a Momentum elnökével, Donáth Annával is.
Ők mindig elmondják, hogy nem lesznek egy listán a bukott miniszterelnökkel, majd csatlakoznak a DK politikai akcióihoz, így a hétvégi megmozdulásukhoz is. Ráadásul nem csak az igazmondási képességük hiányában hasonlítanak rá: Fekete-Győr András a bizonyíték arra, hogy nemcsak Gyurcsány Ferenc esetében, hanem a baloldal egészét tekintve igaz az az állítás, miszerint az ő esetükben a bűnöknek sincs következményük, míg a jobboldalon a hibáknak is van
– emelte ki az elemző, majd hozzátette: az elmúlt években tapasztaltak alapján kijelenthető, hogy Gyurcsány Ferenc hatalomvágyánál talán csak az egója nagyobb, ugyanis beszédeiben rendre saját vízióiról és az általa alapított DK előretörésének szükségességéről szónokol, miközben fittyet hány a baloldali szövetségeseire, mert pontosan tudja, hogy képtelenek felvenni a DK-val a versenyt.
Többek között azért, mert ők fontos politikai pozíciókat foglaltak el: a közelgő EP-választás kapcsán mindenkinek kristálytiszta, hogy a DK egy szupranacionális, nemzeti szuverenitás felett álló Európa-projekt híve. Ezzel egy stabil, bár a magyarok körében kisebbségi álláspontot képviselnek, míg a többiek mondandója ehhez képest kevésbé értelmezhető
– jelentette ki a szakértő. Szerinte biztosak lehetünk benne, hogy Gyurcsány Ferenc hatalmas politikai innovációként fog az érdektelenségbe fulladt árnyékkormányról beszélni, és elképzelhető, hogy Varju Lászlót is megpróbálja piedesztálra emelni, akit garázdaság miatt ítélt el a bíróság. Emellett a számára most oly fontossá vált közvetlen elnökválasztás is szóba fog jönni, amit akkor, amikor a baloldal hatalmon volt, került, mint ördög a tömjénfüstöt.