A dollármédia ismét a honvédség ellen hergel

A fejletlen térségekben nagy valószínűséggel fordul elő, hogy egy repülő nem látszik az online légiforgalmi adatbázisokban, méghozzá azért, mert az adott körzetben nincsenek olyan, civilek által üzemeltetett vevőeszközök, amelyek foghatnák a repülőgép transzponder jeleit – reagált a Magyar Nemzet megkeresésére Galgóczy Ferenc légiközlekedési szakértő, akit a 24.hu-n megjelent cikkel kapcsolatban kérdeztünk. A portál ugyanis azt írta: a honvédség Airbus A–319-es gépe Afrikába repült, és három napon át nem volt követhető a nyilvános repüléskövető oldalakon.

2024. 06. 17. 4:50
Airbus A319
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miért tűnhetett el a jel?

– A repülőgépek ezt már a gurulás megkezdésekor elkezdik sugározni, hiszen a légiforgalom irányítása e transzponderek működésén alapul. A repülés alatt folyamatosan sugároz, és ez a földről vehető, akár amatőr eszközökkel is. Ha valahol nincs róla jel, akkor az minden bizonnyal azért van, mert a környéken a földön biztosan nincs telepítve amatőr ADS-B vevő, ami továbbküldhetné az adatokat az ismert, nagyközönség számára elérhető online rendszerekbe – zárta gondolatait a szakértő. 

A Flightradar nevű oldalon mi is megnéztük az 1, 284 millió négyzetkilométer alapterületű Csád légterét (Magyarország 93 ezer négyzetkilométer), és mindössze két repülőgépet lehetett látni az ország légterében, a valós szám ennél feltételezhetően jóval magasabb. 

Nem ez az első eset, hogy hasonló módon hergelnek a honvédség és a honvédelmi kormányzat ellen: 2018-ban azt írták , hogy a Magyar Honvédség egyik Airbus A–319-es repülőgépével hozhatták haza Orbán Viktor lányát Pafoszból Budapestre. Kiderült azonban, hogy Cipruson egy ENSZ-misszió keretében több mint egy évtizede teljesítenek szolgálatot magyar katonák. Egy kontingenst cserélték akkor le, helyükre új katonák érkeztek. Hazatért Orbán L. százados is, aki engedélyt kért és kapott, hogy a géppel szállítsa haza feleségét és Flóra nevű kétéves kislányát.

Borítókép: Airbus A319 (Fotó: Újvári Sándor/MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.