Az ukrajnai háború megmutatta, hogy jól működő, önmagát minden időben és helyzetben ellátni képes hadiiparra minden országnak szüksége van – jelentette ki a honvédelmi miniszter szerdán Zalaegerszegen, az első magyar gyártású Lynx KF–41 gyalogsági harcjármű átadásán.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a Rheinmetall és a magyar kormány vegyesvállalatának gyárában tartott rendezvényen a hazai hadiipar újjáépítését célzó erőfeszítések kapcsán elmondta: a szomszédban zajló konfliktus „újra bebizonyította azt is, hogy hadiipart – harckocsigyártó, lőszergyártó kapacitásokat – nem lehet rögtönözni”, ehhez hosszú távú fejlesztésre, tervezésre van szükség.
„Made in Hungary! A világ legmodernebb harcjárművével védjük Magyarországot” – írta a magyar honvédelmi miniszter a közösségi médiában az ünnepélyes harcjármű átadás-átvétele kapcsán.

A miniszter kifejtette: az egykor legendás teljesítményekre képes magyar hadiipart újjá kell építeni, fel kell használni mindazt, amiben jók vagyunk, és a szövetségeseinkkel gyümölcsöző partneri kapcsolatokat kell építeni, hogy megszerezzük azt, amiben hiányt szenvedünk. A létrehozott üzemeket be kell illeszteni a nemzetgazdaság szövetébe, a kutatás-fejlesztés eredményeit pedig a civil szféra számára is elérhetővé kell tenni.
– Magyarország ennek a programnak az eredményeként "lassan visszatér abba az osztályba, ahova tartozott, a profi ligába". A honi hadiipar már most is komoly, a nemzetközi színtéren is kimagasló teljesítményre képes. Az itt épített Gidránok, a különféle drónok a világ élvonalába tartoznak,a napokban átadják a várpalotai lőszergyárat is - jegyezte meg. majd úgy folytatta: ezekkel és a jövőben megvalósuló projektekkel "a védelmi ipar elfoglalhatja helyét a magyar gazdaság motorjában" nem egyszerűen csavarként, hanem hengerként. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette, Magyarország törekvése az, hogy a hadiipar le tudja gyártani a hadsereg minden szükséges felszerelését, ehhez azonban megbízható és kiszámítható partnerekre van szükség. Ezek a partnerek jól értik a nemzetközi hadiipar változásait, a fejlesztések legelső vonalában járnak és képesek a legmagasabb színvonalon szállítani, együtt gondolkodni, együtt dolgozni.